Az abitbetter.eu csapat legfiatalabb tagja megkísérli napjaink égető kérdéseit a Z generáció szemszögéből bemutatni. Jelen írása az egyik legsürgetőbb kihívásról, a környezetvédelemről szól: megosztja velünk, miért érzi magát áldozatnak, mit tesz a Földért ő maga és mit lát, mit tesznek a kortársai. Így látja a 21. századi környezetvédelmet egy érettségi előtt álló lány. Czire Denissza írása.

Manapság már mi, tinédzserek is rengeteget hallhatunk a környezetvédelemről. Lassan kezd a médiába is teljesen beszivárogni a téma. Ha máshonnan nem is, innen informálódhattak már erről a velem egykorú „kisfelnőttek”. Lényegében nincs olyan ember köztünk, aki ne hallott volna még a környezetszennyezésről, az újrahasznosításról és a klímaváltozásról. De teszünk-e valamit a környezetvédelemért mi, azok az emberek, akik több generáció áldozatai is lehetünk a jövőben, ha nem vigyázunk a Földre?

Amit tanítanak

Szerencsére a legtöbb iskolában nagy figyelmet fordítanak a környezetvédelemre. Egy egyszerű természetismeret-órán is a tananyag része; én is a társaimmal együtt már általános iskolás koromban megtanultam, mit jelent a fenntarthatóság és az ökológiai lábnyom. Nagyon sok előadást hallottunk a klímaváltozásról, elmondták, milyen tudatos vásárlónak lenni. Vannak tanáraink, akik példát mutatnak az életmódjukkal is.

Forrás: flickr.com

Egyszerűen: ha diák vagy, nem tudod elkerülni ezt a kérdéskört. Ez egy nagyon jó hír, már azért is, hogy néha valami pozitívat is említsünk az oktatásról. A környezetvédelem az egészséges táplálkozás és a drogfogyasztás ártalmai mellett toplistás téma az iskolákban. Ezen kívül a környezetvédelem a fiataloknak szóló pályázatok gyakori témája.

Amit látunk

Az életünkben fontos szerepet játszik a szociális média. Innen sok dologról tájékozódhatunk, emellett példamutatást is kaphatunk. Nemrégiben egy külföldi YouTuber, MrBeast elérte a 20 millió feliratkozót, ezzel létrehozta a #TeamTrees kihívást. A kihívás lényege, hogy 2020 januárjáig „elültessenek” 20 millió fát, amiben bárki segíthet, ugyanis egy fa egyetlen dollárba kerül. Jelenleg több mint 21 millió fánál tartunk. Az első híresség, aki nagyobb összeget adott hozzá a kezdeményezéshez, Alan Walker volt, és több mint tízezer dollárt küldött, hozzátéve: „Az egyik fát én szeretném elültetni!” A legtöbbet jelenleg Tobias Lütke adományozta, aki a Shopify vezérigazgatója. Egymillió és egy fát ültetett. A kihívást sikerült teljesíteni, de természetesen a #TeamTrees oldal ezzel nem zárt be. Továbbra is várják az adakozni vágyó embereket, emellett már el is kezdték ültetni a fákat, ezt a földkörüli munkát pedig videókon keresztül követhetjük nyomon.

Forrás: wikimedia.org

Egy másik hírességünk mostanában Greta Thunberg, egy 16 éves svéd lány. „Ő korunk egyik vezetője” – mondta róla Leonardo DiCaprio. A lány a beszédeiről és arról lett híres, hogy kora ellenére sokkal tisztábban látja a helyzetet, mint a felnőttek. Szókimondó jelleme és megindító, sokszor már megjátszottnak tűnő teherviselése sokaknak szemet szúrt, ezért tábora igencsak megosztott. Ettől függetlenül Greta nagyon megragadó aktivista, és nem számít, kivel kell szembe mennie, akkor is ki meri mondani: „MOST kell meghúznunk a vonalat.” Már több könyve is megjelent, a legtöbbet magyar nyelven is olvashatjuk.

Természetesen hazánkban is vannak emberek, akik jól használják a hírnevüket. Három magyar Instagramon híres fiatal mémoldal-tulajdonos úgy döntött, többé nem csupán az emberek nevettetését tartják fontosnak, és közös szemétszedési akciót terveztek. Ezt a Facebookon egy eseményként jelentették meg, amihez bárki csatlakozhatott. Buzdítják követőiket, hogy ne csak velük, hanem külön is szervezkedjenek, és az ország minden pontján legyenek jó hangulatú, barátkeresős szemétszedések.

Amit tudunk és teszünk

Van, hogy felvetődik köztünk a probléma, és van, hogy egy előadás mozgat meg bennünk valamit, ami után sokat beszélgetünk róla. Innen tudom pontosan, hogy a korombéliek hogyan viszonyulnak ehhez a kérdéshez.

Beszélni persze mindenki tud.

Mindenki el tudja mondani, hogyan kell szelektíven szemetet gyűjteni és hogy mennyi-mennyi év, amíg lebomlik egy nejlonzacskó. De a tettek mezejére – mint minden esetben – csak kevesen lépnek. Ezek a kevesek azt teszik, hogy reggel a zöldségesnél nem kérnek zacsit, nem isznak palackozott vizet és tudatosan vásárolnak. Tudjuk, hogy legegyszerűbben a szemétcsökkentéssel járulhatunk hozzá a „tiszta bolygó projekthez”. A környezettudatos életmód hívei azt vallják, hogy ez igazából semmilyen kellemetlenséggel nem jár és még olcsóbb is. Próbáljuk átadni az embereknek, hogy minden apró dolog számít. Nem kell azonnal méhviaszos vászonban venni a reggeli vegán felvágottat, már az is jó, ha napi eggyel kevesebb műanyag palack kerül a kommunális kukákba.

Forrás: Vogel Thorvin

Természetesen vannak köztünk eltökéltebbek is. Például akik tudják, hogy a húsmentes életmód fenntarthatóbb, ezért lemondtak a húsevésről. De nemcsak erről mondunk le sokan, hanem az új, divatos ruhákról is, és inkább másodkézből vett ruhákba öltözünk. Elmondhatom, hogy büszke vagyok a körülöttem élő emberekre. A mi tinédzser fejünkbe sokszor nehéz lyukat ütni egy-egy témával kapcsolatban. Éppen ezért fontos, hogy egymást ösztönözzük és példát mutassunk. De nemcsak egymásnak, hanem a tőlünk idősebbeknek és fiatalabbaknak is. Azt tapasztalom, hogy a szüleink generációja kevésbé nyitottan áll a környezettudatos életmódhoz, mint a miénk, ezért őket is igyekszünk bevonni.

Forrás: piqsels.com

Te mikor használtad utoljára a szánkód?

Talán nekünk a legfontosabb, hogy vigyázzunk a környezetünkre. Sok ember fejében már realizálódott, hogy amit most művelünk, nem mehet a végletekig. Vagy most érünk el gyökeres változást, vagy már késő lesz. Ha nekünk nem is, a gyerekeinknek már igen. Mi vagyunk a környezetszennyezés áldozatai, és rajtunk kívül nem sokan akarnak változtatni rajta, mert úgy tűnik, minden napilapnak, minden politikusnak jut egy szaftosabb téma, mint a faültetés. Magyarországon még nincs sok erdőtűz, de nálunk is vannak a klímaváltozásnak szemmel látható jelei. Fontos, hogy tudják az emberek, hogy ez egy létező dolog, és ha a saját bőrükön még nem is tapasztalják a problémát, attól még létezik, és most kell tennünk ellene.

Mert mi vagyunk azok, akik még tehetnek ellene.

A kiemelt kép tulajdonosa: Czire Denissza

14990cookie-checkÍgy állunk a környezetvédelemhez mi, az áldozatok