A Tévhitek sorozat ezen része egy publicisztika, így kicsit más a felépítése, mint amit megszokhattatok. De most is van egy állítás, mely hamisnak bizonyult és (közvetetten) meg is magyarázzuk, hogy miért. Harmadik tévhit: csak a közlekedés és az ipar kibocsátása felelős a klímaváltozásért. Az igazság: az ember tej- és húsfogyasztása miatt tartott marhák által termelt üvegházhatású gázoknak is nagy a szerepük benne. Szabó Noémi publicisztikája.

Brünhilda vagyok, egy vöröstarka Holstein-fríz fajtájú szarvasmarha, pontosabban tehén. Svájcból származom, de jelenleg egy magyarországi tehenészeti telepen élek és nyolc évemmel már a bölcs öregek közé tartozom.

Ma kedd van, az utolsó munkanapjaim egyike. Már érzem, hogy közeledik a vég (vagy természetes halál, vagy levágás képében), egyre gyengébb vagyok, napok óta alig adok tejet. Nem félek a haláltól, sőt, megnyugvással tölt el, hogy nem kell többé ugyanazokat az unalmas napokat átélnem. Eddig termeltem összesen 640 kiló metánt, elfogyasztottam 67 160 kiló száraztakarmányt és megittam 232 000 liter vizet. Persze tettem hasznos dolgot is életem során, már összesen 99 500 liter tejet termeltem az emberek számára, amivel majdnem elértem a 100 ezres rekordot – annál többet még egyikünk sem tejelt. Tisztán emlékszem még arra a napra, amikor először túlléptem az átlagos 25 ezres értéket. Na, onnantól jött csak a jó világ! A fejők minden egyes alkalommal kedvesen megdicsértek, miután lejöttem a fejőplatformról: „Ma is szépen teljesítettél, Brünhilda!”.

De nem mindenki ilyen szerencsés!

Emlékszem, fiatal üszőkoromban a legjobb barátnőm Bori volt. Három éve levágták. Rettenetes volt számomra az a nap. Mivel ő nem a tejhasznú, hanem a kettős hasznú tehénállományba tartozott (szimentáli fajtájából adódóan), amikor elérte a 750 kilós élősúlyt, már az sem érdekelte az embereket, hogy még csak 6000 liter tejet adott – a súlya és a jól márványozott húsa volt a lényeg. Sokáig szomorú voltam nélküle, és ezredszer is hálát adtam, hogy növendékkoromban, hét hónaposan átmentem a vizsgán, és az emberek tejtermelésre megfelelőnek ítéltek. Akkor már 4 hónapja el voltam választva az anyámtól.

Forrás: flickr.com

A vizsga a gépi fejhetőségről szólt. Borzasztóan izgultam előtte, akkoriban még a nagy öregek különféle technikákat javasoltak: tágítsd a tőgyedet izomgyakorlatokkal, növeld az oxitocinszintedet boldog gondolatokkal, hogy elősegítsd a tejleadást. Azóta persze köztudott, hogy ezek nem tudományosan megalapozott elképzelések és minden az emberek tenyésztői munkáján múlik – ami valljuk be, elég ijesztő. A vizsgán gyorsan túlesünk. Először tőgykapacitás-mérés, aztán a tőgy termelési arányának vizsgálata, végül a tőgyindex mérése következik uberográffal. Átmentem a vizsgán, és hivatalosan is a tejhasznú tehénállomány tagjává avattak. Ekkor nagyon megnyugodtam, mert ez azt jelentette, hogy rám még talán természetes halál is várhat, nem biztos, hogy öregkoromban könyörtelenül levágnak.

Az avatás után minden marha – tehén és bika – munkába áll. A tejhasznúak és a kettős hasznúak közé tartozó üszők és tehenek naponta háromszor adnak tejet, évente egyszer borjaznak, amihez a mesterséges megtermékenyítés rituáléja is időnként hozzátartozik. A húshasznúak üszői és tehenei csupán borjaznak, nem tejelnek (csak szoptatnak). Úgy tűnhet, hogy ez egy lazább élet, de rövidebb is, hiszen épp akkor lesz vége, amikor a marhák a legjobb formájukban vannak. Egy bikának pedig csak két lehetősége van: levágják vagy tenyészbikaként dolgozhat.

Mi ketten Borival nagyon élveztük ezt az időszakot, felnőttek voltunk és szabadok. A fejéseken kívül szabadon kérődzhettünk az istállóban, ott aztán nagy volt a társasági élet! Rengeteget beszélgettünk, folyamatos heccelés és udvarlás folyt. Borit mindenki imádta, sárgatarka szőre különböző árnyalatokban pompázott attól függően, hogyan esett rá a fény, a feje és a lábvégei fehérek voltak, maga a megtestesült szépség! Emellett a társaság központi tagja volt, és az emberek is kedvelték, mert mindig nyugodtan viselkedett, és azonnal végrehajtotta az utasításaikat. Így egyikünk sem lepődött meg, amikor a nagy környezetvédelmi mozgalmak idején érkezett mikrobiológusok és agrármérnökök vele kezdtek el dolgozni.

Forrás: Horta Gergely

Bori volt a tökéletes alany, maga a folyamatos nyugalom és megbízhatóság. A kutatók pedig csak jöttek és jöttek, minden egyes porcikáját megvizsgálták, méréseket végeztek rajta kívül-belül. Vizsgálódásuk célja az általunk, vagyis a marhák által kibocsátott metán mennyiségének meghatározása, majd az értékek csökkentése volt. A környezetvédő emberek ugyanis akkoriban döbbentek rá, hogy a metán veszélyezteti a kényelmes életmódjukat. Tudták, hogy nemcsak a haszonállatok tartásából, hanem a közlekedési eszközeikből is rengeteg káros anyag kerül a légkörbe, de meg akartak vizsgálni minket és a közvetlen környezetünkben zajló tevékenységeket, nehogy megvádolják őket a közlekedési ipar vezetői, hogy csakis ellenük ágálnak. Persze mindezt az elején egyikünk sem tudta, de lassan sikerült megértenünk, amiket hallottunk az emberektől. Nekem például sok mindent Bori magyarázott el.

Miután már nemcsak kapiskáltuk, hanem értettük is a károsanyag-kibocsátás és az üvegházhatás fogalmait, elkezdtünk módszeresen fülelni – minden napközben elhangzott párbeszédet megjegyeztünk, majd este közösen átbeszéltük a többi marhával. Megtudtuk, hogy miközben kérődzünk, az előgyomrunkban fermentatív jellegű (erjesztéses) emésztés zajlik, ekkor emésztési gáz, vagyis metán keletkezik bennünk. Kiderült, hogy ennek 95%-a szájon át, a többi bélgázként jut a levegőbe.

Az emberek összehasonlításokat is végeztek, és indulatosan hangoztatták az eredményeket. Egy átlagos személygépkocsi 4600 kiló szén-dioxidot, míg egy szarvasmarha 1750-3000 kiló CO2-egyenértéknek megfelelő mennyiségű metánt bocsát ki 1 év alatt. Egy átlagos magyar (négyfős) háztartás 1 év alatt 140 000 liter vizet használ el, míg egy marha 29 000 litert iszik meg. Csupa ilyen és ehhez hasonló megállapítást csíptünk el akkoriban. Megdöbbentő volt az arányokról hallani, hiszen azelőtt sosem gondoltam, hogy a vízfogyasztásunk és az általunk kibocsátott üvegházhatású gáz mennyisége ilyen magas terhelést jelent a környezet számára.

Forrás: flickr.com

Végül a kutatócsoport tagjai arra jutottak, hogy a legegyszerűbb módszer a káros gázok termelése ellen, ha változtatnak a takarmányunk összetételén. Az egyik fejőnk meg is jegyezte: „Örülhettek, hogy nem Argentínában éltek, mert akkor gázfelfogó készüléket szerelnének a hátatokra!” Néhány hónapra csapatokba osztottak minket és csoportonként különböző étrendünk lett. Valakik fehér herével és angol perjével kevert szarvaskerepet, mások erőtakarmány helyett olaszperjét kaptak. Állítólag a növényekben lévő csersav fogta vissza a gyomrunkban lévő baktériumok emésztési aktivitását, tény, hogy innentől kezdve kevesebbet böfögtünk. Természetesen ekkor már nemcsak Borit vizsgálták, hanem mindannyiunkat. Kiderült, hogy (étrendtől függetlenül) azok a marhák bocsátják ki a legkevesebb metánt, amelyek a leghatékonyabbak a tejtermelésben, úgyhogy nagyon büszke voltam magamra, ráadásul tudtam, hogy így a tejhasznú marhák nincsenek veszélyben.

Forrás: Horta Gergely

Az új takarmány maradt, de a húshasznú marhaállomány is! Ennek örültem, mert szerettem az abba a csoportba tartozó barátaimat, viszont nem értettem az emberek döntését. Minden marha arra számított, hogy a vizsgálatok eredményei miatt az emberek felhagynak a húsevéssel és nem tenyésztenek több húshasznút, de úgy látszik, hogy nem sikerült feladniuk az étkezési szokásaikat, ezért megelégedtek azzal, hogy valamelyest csökkentették a metánkibocsátásunkat. Így a klímaváltozás továbbra is fenyeget mindenkit, embereket és marhákat egyaránt.

A kiemelt kép forrása: Horta Gergely

Forrás: itt, itt, itt, itt, itt, itt és itt

Az eredeti cikk megjelent itt.

15360cookie-checkEgy marha élete – Tévhitek sorozat 3. (rendhagyó rész)