Egy olyan könyvet mindenkinek érdemes elolvasnia, amire a New York Times Book Review mesterműként hivatkozik, nem? Ha ennyi nem elég ahhoz, hogy kedvet kapj, akkor olvasd el Szilágyi Diána könyvajánlóját.

Tíz évvel amerikai megjelenése után tavaly másodszor is kiadták magyarul Jonathan Franzen grandiózus művét, a Szabadságot.

2010-ben a Time és az Independent lelkesen üdvözölte a Javítások szerzőjének új, gigantikus opuszát úgy, mint Az Amerikai Nagyregényt. A Szabadság a maga 600 oldalnyi terjedelmével valóban nagyívű alkotás, noha Amerika története korántsem egyenlő a Jólszituált Középnyugati Fehér Férfi történetével. Még csak az Indokolatlan Jólétben is Depresszióban Szenvedő Feleségének történetével SEM.

Bár előkerülnek benne dichotómiák, pl. fiatalok/idősek, republikánusok/demokraták, apák/fiúk egymáshoz való viszonya, de ennél tágabb szociológiai panorámát nem nyújt; nem ebből a regényből fogjuk megismerni az Egyesült Államok sokszínű kulturális eklekticizmusát. Érintőlegesen feltűnik a rasszizmus és a bevándorlás kérdése is egy indiai lány kapcsán, de mindvégig megmarad a jómódú fehér középosztály problémáinál.  

Mindent megtudunk ezekről az emberekről: mit mondtak, tettek, gondoltak, és hogy látják őket különböző életszakaszaikban mások. Melyik könyvet olvassák, milyen zenét szeretnek.

Franzen szereplői nem statikusak, jól felépített személyiségek, akik változnak, alakulnak, keresik az igazságot, a szabadságot, a boldogságot. „Hogyan kellene hát élni?” – teszi fel a kérdést önnönmagának az egyik főszereplő, a csapdában vergődő Walter; tépelődő és moralizáló figura. Már egészen fiatalon társadalmi kérdések foglalkoztatják, elválaszthatatlan barátjául mégis egy lázadó, a mindenkori rendszereknek arcába nevető, szemtelen rockert választ.

E két eltérő karakterű férfi közt őrlődik Patty Berglund, a Minnesotában élő háziasszony, és a narratívában látszólag az ő házasságának és anyaságának mindennapjai állnak. Az előrelátó, jellemes, megbízható Walterrel való kiszámítható házasság és a felforgató és szenvedélyesen csapongó Richard, valamint a velük választott életmód között gyötrődik. „Okosan élj a szabadsággal” – olvassa kétségbeesetten a főiskola falán az 1920-as végzősök bölcs szavait, de hiába a nagy szabadság, a korlátlannak tetsző lehetőségek és életformák arzenálja, önmagától képtelen választani és döntésre jutni.

„A szabadság egyszersmind a hülyeség szabadsága is” – jelenti ki a kőkemény igazságot a gondolat- és szólásszabadság okán az egyik szereplő. Jogunkban áll hülyeségeket gondolni, mondani és csinálni is, és az is jogunkban áll, hogy elfecséreljük az életet, ahogy Petty Berglund is tette, folyamatos önsajnálatban tobzódva házassága 25 éve alatt, ahelyett, hogy valami értelmes célt találva egy tevékenyebb életbe fogott volna.

A regény „legszabadabb” karaktere minden kétséget kizáróan Walter fivére, a hajléktalan Mitch. A könyv csúcspontja kettejük alkonyi találkozása a Peter-tó partján, bátyja nyári táborhelyén. Mitch elszakított minden köteléket, ami a társadalomhoz kötötte, de ebben nincs túl sok Waldent idéző romantika. Munkája nincs és egy mocskos sátorban alszik a csillagos ég alatt, eszi a halat, amit kifog, többségében részeg, de ha tud magáról, akkor vidám és elégedett. Rég belátta már, hogy ő csak magáról képes gondoskodni, de szerencsére mindháromszor jó asszonyt választott, úgyhogy szükségtelen aggódnia hátrahagyott négy gyermekéért… „Szabad ember vagy” – mondja bátyja szutykos, alkoholtól püffedt arcába nézve Walter és hálát ad saját, kaotikusságában is boldog, áldott életéért.

És ezzel el is érkeztünk ahhoz a másik univerzáléhoz, amely a szabadság mellett mindvégig ott világít a narratívum mögöttes terében, mint valami halványkék fényreklám. Ez pedig a felelősség kérdése.

Ahogyan Mitch a kötöttségektől mentes, abszolút szabadság megtestesülése, úgy az abszolút felelőtlenségé is, de azért megtévesztő volna őt és Waltert egy amplitúdó két csúcsértékének tekinteni. Ugyanakkor a szeretteinkért érzett felelősség, mint a szabadság határa, vagy kerete, felbukkan Richard alakja kapcsán is. Ő a sodródó, betagozódni képtelen szabadságkereső, aki nem tud megállapodni egyetlen nő mellett sem, mégis vágyakozva tekint barátai stabil házasságaira. Sikerei csúcsára érve sem tudja megemberelni magát az önzőségben, még zenésztársaiért sem képes felelősséget vállalni. Ekkor szabadabb, mint valaha és olyan boldogtalan, hogy nem sok választja el az öngyilkosságtól.

Vele szemben Walter a schweitzeri eszmény megtestesítője, amely a végtelenségig kiszélesített felelősségben nyilvánul meg minden élő iránt. Walter ugyanis amellett, hogy példás férj, önzetlen barát, lelkiismeretes munkaerő – valódi környezetvédő is. Mégpedig a radikálisabb fajtából.

Franzen őt használja személyes érdeklődésének, zöld nézőpontjának és politikatudományi elképzeléseinek kifejtésére, ez azonban nem tűnik kimódoltnak vagy kényszerűnek, mert szervesen beépül a történet szövetébe. Richard és Walter, a két forradalmárlelkű egyetemista vitái Waltert, aki már ifjú jogászként is rajongott a Római Klub ténykedéséért, egyenesen vezették el vérmes természetvédőként a nagy projekt felé. Ez pedig nem más, mint Észak- Amerika leggyorsabban fogyatkozó énekesmadarának, a kék poszátának a megóvása. Költőhelyének és életterének veszélyeztetése köré csoportosított eszmecserékben és a megmentésére tett kísérletben jut tetőpontjára ez a környezetvédelmi szál, amely végül Walter szívügye lesz. Walter ugyanis nem áll meg ott, hogy társaságban látványosan aggódik az esőerdőkért, ágál a szabadpiac ellen és néha biciklivel jár munkába. Grandiózus tetteket kíván véghez vinni, amikor nagyívű víziójának valóra váltásán dolgozik, egy tudományos igénnyel kialakított ökológiai rezervátum életre hívásán, kerül, amibe kerül.

A problémák eredője Walter Berglund szemében ugyanis nem kisebb fajsúlyú kérdés, mint a túlnépesedés. Túlságosan sok ember él a bolygón, gyakorlatilag kiszorítjuk az állatokat életterük elfoglalásával és elszennyezésével. Minél több ember születik, annál több földterület kell az iparosított mezőgazdasági termelés és a pazarló területigényű lakhatás céljaira. Ez az elképzelés válik zavarba ejtő módon vesszőparipájává az amúgy kétgyermekes családapának, és nem is nagyon tudja feloldani az erkölcsi dilemmát, ami többek közt a saját, törvényszerű és vágyott szaporodása, valamint mások felelőtlen és káros szaporodása között feszül…

Annyira kiszélesíti az emberi felelősség határát, hogy az végül a szabadság korlátjává válik, az ember szabadságáé más fajokkal, akár egy madárral szemben is. A paradigmaváltás tehát elkerülhetetlen, amikor a fenntartható fejlődéssel szemben a nemnövekedést promotálja. Walter történetszála egy félig öntudatlan, Trainspottingot idéző (Válaszd az életet!) kirohanásban éri el csúcspontját, ami elképesztő fricska a középosztály tényleges szabadságának, amely a fogyasztói társadalom végtelen lehetőségével kecsegtetve repít minket a biztos pusztulásba. Végtelen lehetőségek egy véges bolygón, avagy tényleg azt képzeljük, hogy a szabadságnak nincsenek határai, fokozatai és nem jár semmiféle felelősséggel?!

Ahogy már érintettem, a regény nem egy teljességre törekvő társadalmi tabló, de korrajzként, kapitalizmus- és liberalizmuskritikaként értelmezve a szintetizálás igényével lép fel, akárcsak realista nagyregényeikben Tolsztoj vagy Balzac. Jelenkori társadalmunk legégetőbb problémája radikális bioszféra-átalakításunk következményeinek kezelése. Franzen igyekezett is ezekből a problémákból minél többre felhívni a figyelmet, vagy legalább csak megemlíteni a regényben. A túlhalászattól kezdve az élelmiszerpazarláson és a bányászat mérgező, talajromboló tevékenységén át eljutunk a fragmentált településszerkezet, a savas esők és a talajba-levegőbe-vízbe juttatott mérgező kemikáliák miatt a fajok pusztulásáig, amelynek megállítása szerinte csak a nemnövekedés elvének legkövetkezetesebb alkalmazásával orvosolható valamelyest. Mindebben a problémahalmazban óriási szerepe van az Egyesült Államok túlfogyasztásának is, de nem kizárólagos oka, mint ahogy nem kizárólagos elszenvedője sem következményeinek; végletekig globalizált világunkban többek közt ezért sem mondhatjuk, hogy Franzen könyve „csak amerikai” regény.

Egyetemes érvényűsége a történet tekintetében ezen a globális sorsközösségen alapul, stiláris értelemben pedig azon, hogy közérthetően és bárki számára befogadhatóan hívja fel a figyelmet ezekre a problémákra, miközben mindvégig képes megmaradni annak, ami. Egy érdeklődést fenntartó, izgalmas, több rétegű regénynek, amely, a fentiek miatt megkockáztatom, eleddig a 21. század egyik legfontosabb regénye.

A kiemelt kép forrása: pexels.com

19780cookie-checkA Szabadságról és a felelősségről