Az országban egyedülálló módon, a Vakok Állami Intézetében a súlyosan látássérült gyerekekkel, fiatalokkal foglalkoznak. Többek közt iskolai, lakáscélú és rehabilitációs szolgáltatásokat nyújtanak a rászorulóknak, mely tevékenységeken belül a fizikai állapot megőrzését is célként tűzték ki. Így jöhetett létre a hip-hop edzés, melyről most egy élménybeszámolót olvashattok. Implom Edina írása.

Elmesélem, hogy miért jó jót tenni, és miért jó olyan munkát végezni, amiért nem kapsz pénzt és hogyan lehet vakokat, gyengén látókat megtanítani táncolni :)

Igen, tudom: ha nem kapsz érte pénzt, az már társadalmi munka. Azonban többféle gondolkodásmódban lehet ezt csinálni. Ahhoz, hogy kicsit jobban megértsd, fontos elmondanom magamról pár dolgot.

Szemproblémáim

Egy átlagos kisbabának indultam, azonban később (pár hónappal később) kiderült, hogy a szemem nem teljesen egészséges. Sokat néztem a Napba, és nem mindig arra néztem, amerről beszéltek hozzám. Sok szembetegséggel áldott meg a Jóisten. Kicsit szakmaira véve a dolgot: nystagmus, photophobia, káprázás stb. Röviden ezek annyit jelentenek, hogy szemtekerezgés, fényérzékenység, tompalátás. Ezek mellett színtévesztő vagyok, és 25 %-ot látok. A szemtekerezgés annyit tesz, hogy mozog a szemem. Ez már nem annyira feltűnő, csak akkor, ha sokáig nézek oldalra vagy fel. A fényérzékenységet mindenki tapasztalja legalább nyáron, vagy síelés közben, ez ellen felteszed a napszemüveget, és élvezed a napsütést. :) Nálam ez annyiban különbözik, hogy nem csak erős fénynél, hanem napfelkeltekor és alkonyatkor is szükségem van napszemüvegre, mert annyira hunyorgok a fénytől, hogy szinte alig látok valamit. A színtévesztés és színvakság közt nagy a különbség. Mégpedig azért, mert aki színvak, az csak fekete-fehérben lát. Azonban én színtévesztő vagyok, vagyis mindent ugyanolyan színben látok, mint ti, csak nem tudom megmondani a szín nevét. A memóriám és a szemem azon része közt, ami ezt megtanulhatná, nincs kapcsolat. Tompalátásom is van. Ez amúgy fel sem tűnt, ameddig pár éve nem kaptam egy rendes szemüveget. :)

Tanulmányok

Forrás: wikimedia.org

Mindezt azért volt fontos leírnom, hogy megismerj és megtudd, hogy miért nem egy átlagos iskolában tanultam, hanem egy speciális suliban. Az országban két intézetben gyengén látóknak, illetve a Vakok Állami Intézetében súlyosan beteg, vak gyerekeknek segítenek. Ez óvoda, iskola és középiskola is egyben. Itt kezdődött a történet!

Előzmények

Ebben a bizonyos Vakok Intézetében volt egy lehetőség, aminek keretein belül megismerkedtünk Seres Andrással és a Fórumház Egyesülettel. Ők vakokat, gyengén látókat tanítottak táncolni, de volt lehetőség egészséges látókkal együtt táncolni is. Két hip-hop óra után, amire a Vakok Intézetében került sor, a barátnőmmel alkalmunk nyílt, hogy a rendes edzésekre járhassunk. Nagyon örültünk, és ezután 6 évig toltuk együtt sikeresen. Ezek után kaptam lehetőséget, hogy segítsek tanítani a vakokat, ami szuper volt!

A résztvevők

Volt egy társam, akivel az edzést tartottuk: Őry Nikolett, akivel már előtte is ismertük egymást, csapattársam volt, amikor hip-hop-ot táncoltam. Vele mindig is jó barátságban voltunk és jól tudtunk együttműködni, ami fontos volt egy ilyen nagy feladathoz.

Egy ilyen edzésen teljesen másként kell bánni az emberekkel, mint egy látóknak szervezett programon. Nekem nincs gyógypedagógiai végzettségem, nem tudom, hogyan kell tanítani, foglalkozni a vakokkal. Azonban sok tapasztalatom volt/van ezzel kapcsolatban, hiszen én sem látok rendesen. Amikor először beléptem hozzájuk a terembe, nem éreztem magam kívülállónak. Nyilván – gondolhatnátok, pedig csalóka a dolog.

Voltak ott olyanok, akikkel szobatársak voltunk általános iskolában és voltak olyanok, akik akár 5-6 évvel idősebbek voltak nálam. Nagyon büszke voltam rájuk, hogy ott vannak és mozogni akarnak, illetve magamra is, hiszen felkértek erre és ott lehettem velük.

Az edzés menete

Amikor megérkeztünk, kipakoltunk (mivel mi vittük fel a magnót), és vártuk a többieket. Addig Nikivel átbeszéltük a koreográfiát, illetve volt, amikor már találkoztunk valahol a városban és ott találtuk ki a koreót.

Amint megjöttek a többiek, megkérdeztük, hogy vannak és beszélgettünk velük egy kicsit. Ugyanis nemcsak a testet ápoltuk, hanem a lelket is, mert ha nem érzed magad jól, akkor a teljesítményed is rosszabb. Ha valakinek rossz kedve volt, megpróbáltuk kicsit felvidítani. Aztán nekiálltunk a bemelegítésnek.

Forrás: Wendl Péter

A teremben mindig nagyon jó hangulat uralkodott, mert sok pozitív ember gyűlt össze.

Beállítottuk őket két sorba, legalább két kartávolságra, hogy véletlenül se üssék meg egymást mozgás közben. Mozogtunk, bemelegítettünk velük együtt, mert voltak olyanok, akik láttak fényeket, esetleg többet is, így jobb volt, ha látják is a mozdulatainkat. Mindig mondtuk, hogy éppen mit kell csinálni, hogy aki nem lát, az is tudja követni.

Eleinte meg kellett mutatni nekik kézzel-lábbal. Vagyis meg kellet fogni a lábát, meg a kezét, és oda tenni, úgy hajlítani, ott kinyújtani, ahol kell. A legnehezebb, vagyis az egyik legnehezebb az volt, amikor forogni kellett, mert azt nagyon nehezen tudták megérteni, hogy mekkora is a teljes 360 fok, vagy épp mikor vannak háttal. Ilyenkor fordítgattuk őket a helyes irányba. Bemelegítés után pedig jöhetett a koreográfia.

Forrás: Wendl Péter

Mivel nekik csak emlékezetből, ha úgy tetszik, rutinból megy a dolog, így a vizuális emlékezetükre nem hagyatkozhattak. Így nehéz volt megtanítanunk nekik egy számunkra egyszerű dolgot. Sokat kellett gyakorolni és még többet ismételni. Volt olyan óra, amikor csak egy nyolcadot tudtak megjegyezni (ez nyilván a nehézségtől is függött), de volt, amikor négyet is! Nagyon büszke vagyok rájuk a mai napig, mert a legtöbbjük zárkózott és félénk volt az elején. Jó volt látni, ahogy kibontakoznak, és lassan kibújnak a csigaházukból.

A nagyközönség előtt

Ahogy megtanulták a táncokat, sikerült fellépésre vinni őket, sőt, még versenyre is! Szuper volt, hogy láttuk a munkánk gyümölcsét, ahogy előadták, élvezték, mosolyogtak. Csodás volt!

Aranyérmet is nyertek ám! :) Nagyon ügyesek és kitartóak voltak. Nehéz volt egy új mozgásformát elsajátítaniuk, mert nem ehhez voltak szokva. Leküzdötték a nehézségeket, és egy szuper csapat jött össze, ahol mindenki egyenrangú volt, és kihozta saját magából a legtöbbet.

Tapasztalatok

Forrás: Wendl Péter

Ma már sajnos nem csinálom, mert messzire költöztem, de nagyon hiányzik, mert imádtam!

Őszintén hiszem, hogy én is kihoztam magamból a legtöbbet, mert ekkor jöttem rá több dologra is magammal kapcsolatban. Többek között, hogy én vezető pozíciót szeretnék betölteni a munkámban, és hogy mennyi minden ér sokkal többet, mint a pénz! Sokan azt hiszik, hogy ez csak „szöveg”, mert én köztük nőttem fel.

Mindenkinek ajánlom az önkéntes munkát! Próbáljátok ki és kinyílik a világ, ahol eddig éltetek, és egy másik világot hoz magával, ami kiteljesíti azt.

Ha láttok egy vak, bottal közlekedő embert az utcán, kérdezzétek meg, miben/hogyan segíthettek. El fogja mondani, nem kell rángatni, vagy hasonlók :)

A kiemelt kép forrása: flickr.com

9470cookie-checkA zene és a tánc mindenkié – avagy hogyan zajlik egy táncedzés a Vakok Intézetében