Úgy tűnik, 2020-ra nem elég, hogy jutott egy világjárvány, Magyarországon az örökbefogadást szabályozó törvényekbe is bele kellett nyúlni. Júniusban és novemberben is történtek változtatások, ezeket foglalja össze a sorozat 5. része (az előzőek itt: 1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész). Szabó Noémi írása.

Én személy szerint nem tudom, mikor vezettek be ennyi újdonságot a témával kapcsolatban (mivel csupán 2020-ban kezdtem el behatóan foglalkozni az örökbefogadással), de a legtöbb helyen, ahol erről írnak, azt lehet olvasni, hogy igen régen. Innen nézve számomra meglepő, hogy miért éppen egy világjárvány közepén jutott eszébe valakinek, hogy itt az idő ezzel foglalkozni. Ráadásul nem is feltétlenül pozitív irányba terelve a szabályozást és ezzel a működést.

Július elején meghallgattunk egy kerekasztal-beszélgetést erről, amelyet Mártonffy Zsuzsa moderált és amelyen három szakember vett részt:

  • Herczog Mária, szociológus, a Család, Gyermek, Ifjúság Egyesület elnöke,
  • Kántor Nedda, pszichológus, a Mózeskosár Egyesület elnökségi tagja,
  • Szilvási Léna, az SOS Gyermekfalvak programigazgatója, örökbefogadó szülő.

A beszélgetésen elhangzottak és a neten fellelhető hiteles források alapján röviden összefoglalom, mik azok a módosítások (például a Gyermekvédelmi törvényben és a Polgári Törvénykönyvben), amik 2020. szeptember 1-jétől hatályosak és érintik az örökbefogadások elősegítését.

1.Nem kötelező, viszont ingyenes tanfolyam

Azt valószínűleg sokan tudjátok, hogy Magyarországon létezik a Tegyesz által elfogadott, hivatalos tanfolyam, amely hozzájárul, hogy a leendő örökbefogadók a lehető legsikeresebbé tehessék az örökbefogadást. Megmutatja a várható nehézségeket, felkészíti a szülőket arra a „csomagra”, amelyet a gyermek magával hoz az eddig megélt traumái kapcsán. Érzékenyít mind a beteg, mind a cigány, mind az idősebb gyermekekkel szemben. Ismerteti a kötődés fogalmát és szerepét a család életében (erről részletesen egy következő részben írok én is). Bemutatja a testvérek örökbefogadását, az utánkövetést, illetve rávilágít a lehetőség szerinti legjobb kapcsolat tartására a vér szerinti családdal. Mindezt 40 órában.

A tanfolyam eddig fizetős volt, így a Tegyesz folyamatosan támogatva volt abban, hogy megtarthassa. Kötelező is volt, hiszen a hasznosságát senki nem vonja kétségbe. Ezzel szemben szeptembertől nem kötelező, tehát az itt megszerezhető tudás nem fog minden jelentkezőhöz eljutni és enélkül is kaphatnak a leendő szülők alkalmassági határozatot. A döntés meghozásának indoka az, hogy így gyorsulhat a határozat (és ezzel a gyermek) megszerzése. Ingyenessé tették, ami előny a jelentkezőknek, de hátrány a Tegyesznek, hiszen nem tudja miből finanszírozni azok megszervezését. Emiatt elvileg nem tartanak kevesebb tanfolyamot – egyelőre. A szakemberek szerint káros hatással lesz az örökbefogadásokra, ha az emberek nem vesznek részt a képzésen, és az is biztos, hogy a Tegyesz előnyben fogja részesíteni azokat a jelentkezőket, akik elvégezték azt.

2.Korkülönbség – akár 50 év is
Eddig legfeljebb 45 év lehetett a korkülönbség örökbefogadó és örökbefogadott között. A szakemberek szerint ennek leginkább az volt az oka, hogy az idősebb szülők rugalmatlanabbak lehetnek.

Most ezt, nem újszülött gyerek esetén, tolták ki 50 évre. Ez némely esetben előny lehet: így idősebb gyerek is esélyt kap, illetve idősebb nevelőszülő is örökbe fogadhatja a neveltjét. De „a gyermek érdekében engedélyezhető” megfogalmazás sok mindent takarhat, nincsenek egyértelműen lefektetve a feltételek. Egyébként valószínűleg a Tegyesz, amíg van választása, a fiatalabb jelentkezőket fogja előnyben részesíteni.

3.Hamarabb örökbefogadható gyermekek
A módosítások előtt a Tegyesznek 6 hónapig kellett várnia, hogy örökbefogadhatóvá nyilvánítson egy gyermeket, ha az alatt az idő alatt nem keresték őt a szülei, ezzel megadva a lehetőséget a vér szerinti családnak a kapcsolattartásra és arra, hogy ne legyen örökre elszakítva tőlük a lurkó. Viszont egy gyereknek hátrányt jelenthetett, ha előre ismert volt, hogy nem tudják/nem akarják fenntartani vele a kapcsolatot – hiszen 6 hónapig kellett várnia, míg elindult az örökbeadhatóvá nyilvánítása.

Ez változott most 3 hónapra. Csakhogy a szakemberek szerint (a döntéshozók indoklásával ellentétben) ettől nem lesz rövidebb a várakozási idő, mert hiába lehetne elméletben örökbeadhatóvá nyilvánítani valakit 3 hónap után, ha arra a rendszernek nincs kapacitása. Magyarul nem dolgozik elegendő ember a Tegyeszben, hogy ezt a rengeteg új (örökbefogadhatósági) határozatot időben meghozza.

Forrás: pxhere.com

4.Szigorítás az egyedülállókra nézve
Szeptember előtt kimondatlan szabály volt, hogy előnyben részesítik a házaspárokat. Ezt már mi is tudtuk, így is készültünk.

Ellenben mostantól leírva is létezik a jogszabály, miszerint először a megyében élő házaspároknak, majd az egész országban élő házaspároknak ajánlanak ki egy-egy gyereket és csak akkor kerülnek sorra az egyedülállók, ha az előzőek közül senki sem fogadja el a kicsit. Ha esetleg az egyedülálló jelentkező sem fogadja örökbe az adott gyermeket, akkor ő, mivel a harmadik kiajánlása is sikertelen volt, nagy valószínűség szerint külföldre fog kerülni – új ország, új nyelv, új kultúra. Kérdem én, mivel lesz neki jobb odakint két szülővel, mint itthon egy szülővel?

5.Extra szabadság a barátkozásra
Végre kapnak 10 nap plusz szabadnapot a leendő szülők arra az időszakra, amikor barátkoznak a gyermekkel!

6.Tilos valótlant állítani
Szerintem ennek alapvetésnek kéne lennie minden ember számára, de úgy tűnik, mégis külön ki kellett emelni. Amennyiben valaki hazudik az alkalmassági vizsgálat során a körülményeiről, nem kaphat határozatot (legalábbis remélem, de ennyire konkrétan nincs megfogalmazva), illetve a már megszerzett dokumentumot is felülvizsgálják.

7.Testvérek együtt
Végre le lett írva az is, hogy a testvérek és a féltestvérek együtt örökbeadása legtöbb esetben előnyös a gyermekek számára, így ezen elv alapján kell működnie a folyamatnak – ami elméletileg eddig is hasonlóan volt. Mindezt elősegítik azzal is, hogy ha az egyik testvért már örökbe fogadta valaki, az illető előnyt élvez a többi testvér örökbe fogadásánál.

Forrás: pxhere.com

Ezek után novemberben ismét felkaphattuk a fejünket, mert az Alaptörvényt kilencedszerre is megváltoztatták. Ebben a sokak számára legfelkavaróbb mondat: „Az anya nő, az apa férfi.” Nem is nagyon várhattunk mást a jelenlegi kormánytól.

Ez ugyan közvetlenül nem befolyásolja az itthoni örökbefogadásokat, viszont semmiképp sem jófelé mutat. Talán emlékeztek, hogy a sorozat 3. részében arról írtam, hogy az egyik legmeglepőbb dolog számomra az volt, amikor megtudtam, hogy akár homoszexuális vagy leszbikus párok is kaphatnak gyermeket. Nos, ez egyre valószínűtlenebb, hiszen a fenti mondattól már csak fél lépés, hogy sokkal konkrétabban megakadályozzák őket ebben. És ismét felteszem a kérdést: mivel lesz egy gyermeknek jobb külföldön két szülővel, mint itthon egy szülővel? Kint egy idegen nyelvet és kultúrát kell elsajátítania, azonban itthon megmarad neki az anyanyelve és kap adott esetben két azonos nemű szülőt. Szerintem semmi gond nincs egy szerető, gondoskodó és azonos nemű szülőpárral – de ez egy másik téma, ide már nem fér.

Forrás: flickr.com

A következő részben már előkészülünk az alkalmassági eljárás megkezdésére.

Források: itt, itt és itt

A kiemelt kép forrása: pexels.com

18270cookie-checkTörvénymódosítások – Gyermek, aki nem hasonlít a családjára 5. rész