Nagy szavakat használtam a cím megadásánál, de nem csak írói túlzásról van szó, valóban úgy érzem, új, jobb ember lettem a tábor által. Hogy mi mindent kaptam azalatt a pár év önkéntesség alatt, amit a Bátor Táborban töltöttem? Nagyon nehéz volna felsorolni, de most úgy érzem, mégis megpróbálom mondatokba foglalni, mert újra hatalmas hálával és szeretettel a szívemben hagytam el a Bátor Tábor (BT) kapuit a tavaszi családi nap után – immár a saját családommal együtt. Markotán Mónika írása.

A Bátor Tábor 2001 óta szervez élményterápiás táborokat súlyosan beteg gyermekeknek és családjaiknak, illetve olyan családoknak, akik valamilyen súlyos betegség következtében veszítették el gyermeküket. Mindezt teljesen ingyen!

Gyakran kérdezik, mi vitt az önkéntesség felé, miért éppen a Bátor Táborba vezetett az utam, mi jó nekem abban, hogy önkéntes („ingyen”) munkát végzek.

Ha visszagondolok a gyermekkoromra, nagyon sokat köszönhetek nagyon sokaknak. Egészen az általános iskoláig nyúlik vissza azoknak az embereknek a sora, akiknek a mai napig hálával tartozom. Amikor szükségem volt segítségre, önzetlenül kaptam a tanítóimtól, tanáraimtól. Ruhát, jó szót, figyelmet, támogatást, iránymutatást, jó példát. Ezt a példát magával viszi az ember, és amikor már megteheti, hogy ő segítsen, belülről jön a motiváció, hogy megtegye ugyanezt. Hogy kinek? Bárkinek, mindenkinek, akinek szüksége van rá.

Már nem emlékszem, hogy pontosan hogyan jutottam el a Bátor Táborig, de van egy emlékképem: az egyetem alatt tömegközlekedéssel jártam iskolába. Az egyik ilyen alkalommal a metró mozgólépcsőjéről láttam a tábor 1%-os plakátjait, amik nagyon megragadták a figyelmemet. hiszem, ott fogalmazódott meg bennem először, hogy itt az idő, megvan a megfelelő hely is, tennem kell valamit.

Így beadtam a jelentkezésemet, elküldtem az akkor még elég rövidke önéletrajzomat és mantráztam, hogy „kelleni fogok, kelleni fogok”. Nem sokkal később személyes interjún is voltam, majd jött az e-mail, hogy bekerültem a 2011-es, 6-os turnusba. Ez volt az első táborom. Az első, meghatározó élményem, amit további 14 követett.

Különböző tábortípusok vannak:
– Tavaszi testvértáborok: ahova a beteg gyermek érkezik az egészséges testvéreivel és együtt részesülnek az élményterápiában.
– A nyári turnusokba a beteg gyermekek érkeznek betegségtípustól és korosztálytól függően.
– Az őszi, családi táborba azokat a családokat várják, ahol a 7 évnél fiatalabb beteg gyermek az egész családjával együtt érkezik a táborba.
– “A Lélekmadár tábor olyan családoknak nyújt segítséget, akik súlyos, krónikus betegség következtében veszítették el gyermeküket, vagy perinatális (lásd jobb oldal) veszteség miatt gyászolnak. A résztvevők a négynapos turnusok során hasonló sorsú szülőkkel és testvérekkel találkozhatnak. A Bátor Táborban régóta alkalmazott élményterápia a Lélekmadár Táborban gyászterápiával egészül ki: képzett és tapasztalt szakemberek segítik a gyász feldolgozását. Egy éven át, három egymásra épülő turnusban (ősz-tavasz-ősz) várjuk a családokat, ennyi idő alatt támogató, összetartó közösség épül, a családok közötti kapcsolat hosszú távra is fennmarad.” batortabor.hu

Forrás: batortabor.hu

“Perinatális: A terhesség utolsó szakaszát és a csecsemőkor legelső szakaszát átfogó, születés körüli halálozásokat tartalmazó kategória.” fogalomtar.aeek.hu

Most a saját kis csodámmal vagyok itthon, de ha a kisfiam nagyobb lesz, ismét visszatérek önkénteskedni a Táborba, addig pedig sokat mesélek a gyermekemnek a helyről, amit örökre a szívembe zártam.

Minden túlzás nélkül mondhatom, hogy teljesen megváltoztatta az életemet a tábor. A világképemet, a dolgokhoz, emberekhez való hozzáállásomat, az életfelfogásomat, mindent.

Magunk között csak Csodaországnak szoktuk hívni a BT-t; és valóban csodákat tesz az emberrel az a hely. Olyan képességeimre ismertem, amikről sosem gondoltam volna, hogy léteznek. Megtanultam segítséget kérni és elfogadni azt. Úgy tanultam magamról, az emberekről, a szívből jövő, önzetlen szeretetről, odaadásról, figyelemről, hogy észre sem vettem, egyszerűen csak részese voltam a tábornak – játszottam, megéltem minden pillanatot, adtam-kaptam. Eredetileg azért mentem, hogy segítsek, hogy jót tegyek, aztán végül mindig úgy tértem haza, hogy sokkal többet kaptam, mint amennyit szerintem beleadtam. Pedig elhihetitek, mindig igyekeztem beletenni magamat.

Sok mindenért hálás vagyok a Bátor Tábornak, de leginkább azért, hogy megmutatta, nincs különbség táborozó és táborozó között. Pontosítok: nem számít, hogy milyen az ember haja, van-e egyáltalán. Lényegtelen, hogy márkás-e a ruhája vagy szerényebb körülmények között él. Nem fontosak a külsőségek: a bőrszín, a származás, a nyelv, hogy milyen autótok van vagy mekkora házban éltek. Egy fontos dolog van, ami minden táborozót összeköt: a Bátor Tábor. Az akkor és most. A közösen megélt pillanatok. A megugrott kihívások, a sikerélmények, az öröm, az őszinte odafigyelés. És ez szerintem csodálatos! A táborban bátran lehetek önmagam. Megmutathatom, milyen vagyok. A BT mindenkiből a legjobbat hozza ki: önbizalmat ad és megerősít. Testileg és lelkileg egyaránt. Nem kell kérnie senkinek, ez ott, abban az egy hétben magától értetődik.

Forrás: batortabor.hu

Nagyon sok, szép, megható, meghatározó élményem van, amiből simán ki lehetne adni egy kis kötetet is, talán egyszer leírom a legmeghatározóbb élményeimet egy külön bejegyzésben, mert minden alkalommal, amikor mesélek róluk, hálát és melegséget érzek a szívemben miattuk. Mindegyik másért jelentős számomra. Viszont van egy momentum, ami turnusról turnusra jelen van, és mindig ugyanazzal a mélyről jövő szeretettel melengeti a szívemet és a lelkemet: a tábordal.

Minden este körbeállunk és az összes táborban lévő önkéntes, tábori nevünkön cimbora (cimbi), táborozó, egészségügyi dolgozó, szóval tényleg mindenki, kb. 150 fő együtt énekli a tábordalt kézen fogva. Bárki mellett állsz, tudod, hogy szívből énekel, és azt is, hogy minden szava komoly. „Számíthatsz ránk, soha ne add fel!”

Forrás: batortabor.hu

Az első turnusom utolsó napján, amikor búcsúztunk és utoljára énekeltük el a dalt, tudtam, hogy mostantól történhet bármi, nem leszek egyedül. A szívemben őrzöm a tábort és a tábor is vigyáz rám. Már akkor éreztem, hogy hatalmasat változott velem a világ. És azóta csak még szebbnek látom.

Most egy ideig, amíg a kisfiam nagyobb nem lesz, csak távolabbról figyelem az eseményeket, de amikor csak tehetem, részt veszek rendezvényeken; az adóm 1%-át természetesen az alapítványnak ajánlom fel, mert tudom, hogy a lehető legjobb helyre megy a pénzem, illetve, ha a lakhelyemhez közel is indul „GO! Tábor bárhol” program, akkor azt mindenképpen szeretném csinálni. Apropó Go!  Pécsett most indul a program, csak bátorítani tudok mindenkit, hogy vágjon bele!

„GO! Tábor bárhol kórházi programunkkal a Bátor Tábor-os élményeket visszük el azokhoz, akik nem tudnak eljönni a hatvani táborunkba. Programjaink ingyenesek, középpontjukban a kezelés alatt álló, éppen kórházban fekvő vagy kontrollra érkező gyermekek és velük lévő családtagjaik állnak.”
batortabor.hu

És, ha már szóba hoztam a családomat, akkor nem mehetek el a Bátor Tábor „TÉP” (Tavaszi Évközi Program) családi napja mellett sem szó nélkül. Idén ugyanis nem önkéntesként léptem be Csodaország kapuján, hanem vendégként, a családommal: a kisfiammal és a férjemmel együtt. Nagyon izgatott voltam, számoltam vissza a napokat, teljes extázisba kerültem, amikor elindultunk és megérkeztünk.

Nagyon érdekes volt „külső szemlélőként” megélni a helyet, azt a rengeteg élményt, ami olyan rövidke időbe belefért, amit ott töltöttünk. Jó volt látni ismerős arcokat, barátokat, azokat a helyszíneket, amik, ha mesélni tudnának, minden nap hallgatnám lefekvés előtt a történeteiket, hogy jót álmodjak utána. Jó volt érezni a hely lüktetését. Ugyan esett az eső, de mégsem volt senki lehangolt, borús, mindenki jókedvűen énekelt, táncolt, beszélgetett, örült, hogy ott lehet. És én végtelenül boldog és hálás voltam. Örültem, hogy a számomra legfontosabb emberekkel élhettem meg ezt a különleges napot. Hálás voltam, hogy ott lehettem. Boldogsággal töltött el, hogy most, vendégként megtapasztalhattam, mit élnek át egy ilyen alkalommal a táborozók. Nagyon jólesett, hogy mindenre és mindenkire figyelnek a cimbik, de tényleg. Amíg cimboraként vettem részt egy-egy ilyen napon, természetes volt, hogy berendezzünk egy-egy baba-mama szobát, hogy kialakítunk egy játszósarkot az aprónépnek, most pedig a másik oldalról tapasztalhattam meg, milyen jó érzés, amikor a nagy, nyüzsgő forgatagban el tudok vonulni a kisbabámmal és békesség, nyugalom, csend vár rám, minden adott a meghittséghez, mert gondoltak erre is, gondoltak ránk is.

És ez a Bátor Tábor! Ez a végtelenül sokoldalú, őszinte, önzetlen jóság és figyelem, törődés! Örökké hálás leszek, amiért részese lehettem, és amit általa kaptam! Ha kívánhatnék, azt kívánnám, hogy a kisfiam egy olyan világban nőjön fel és öregedjen meg, ahol az emberek úgy viszonyulnak egymáshoz, ahogy a táborban ez természetes! Akkor nem lenne szükség több kívánságra.

Köszönöm, köszönöm, köszönöm!

Forrás: batortabor.hu

A szerző korábbi írását itt olvashatod.

A szövegbuborékok forrása: itt és itt.

Forrás: itt.

A kiemelt kép forrása: batortabor.hu

10110cookie-checkBátor Tábor – a hely, ami megváltoztatta az életemet