A cikksorozat előző részének végén utaltunk rá, hogy mi fog következni. Ez a beszámoló a Mózeskosár Egyesület által szervezett és megtartott Örök Nagyi workshopról fog szólni – a résztvevők, vagyis Ádám anyukája és Noémi anyukája élménybeszámolói alapján. Szabó Noémi interjúja.

Előzmények

Több részben írtam már arról, hogy számos lehetőség és forrás áll rendelkezésére annak, aki érdeklődik az örökbefogadás témája iránt. Mi is több könyvet elolvastunk, több beszélgetést végighallgattunk és több tanfolyamon részt vettünk. Egytől egyig hasznosak voltak. A felszedett tudást és tapasztalatokat igyekeztünk átadni a családtagjainknak és a barátainknak is. Főleg a nagyszülők (esetünkben az anyukáink és az ő élettársaik) nyitottsága és felkészültsége fontos, hiszen vélhetőleg utánunk velük fogja a legtöbb időt tölteni a gyermekünk. Amint meghallottuk, hogy létezik „tanfolyam” a nagyszülőknek is, hamar eldöntöttük, hogy meghívjuk őket egy ilyenre.

Mózeskosár és Örök Nagyi

Nemcsak a Mózeskosár Egyesület, hanem az Ágacska Alapítvány is tart ilyen foglalkozásokat, de mivel a Mózeskosárt több különböző szemszögből ismerjük már és Székely Zsuzsát egy kiváló szakemberként ismertük meg, egyértelmű volt, hogy az egyesületet választjuk. A foglalkozást Székely Zsuzsa (pszichológus, a Mózeskosár Egyesület elnöke) és Dengyel Kinga (klinikai szakpszichológus) vezették.

Miután én „elhatároztam”, hogy ez hasznos és el kéne küldeni a leendő mamákat „tanfolyamra”, először megkérdeztem Ádámot, hogy szerinte jó ötlet-e. Elsőre kicsit megriadt (azt gondolta, hogy anyáinknak eszük ágába sem lesz beülni egy efféle workshopra), de aztán belátta, hogy van értelme ezzel foglalkozni. Ezután már csak az érintetteket kellett megkérdezni vagy épp meggyőzni. Ádám anyukája nyitott volt, az én anyukám több győzködést igényelt. De végül legkedvesebb elsőszülött gyermeki bájammal sikerült rávennem :)

Az első benyomás

Miután részt vettek a workshopon, meginterjúvoltam mindkettőjüket: Judit részletesebben és tárgyilagosan mesélt, anyukám pedig érzelmesebben.

2021. június 20, vasárnap. Miután felutaztak Budapestre a leendő nagyik, a workshop napjának reggelén elvittük őket autóval a helyszínre.

Természetesen bemutatkozással kezdtek – nem is akármilyennel!

– Az első másfél óra elment a bemutatkozással, utána pedig már nagyon sietni kellett – meséli Judit. – Azt mondták, játsszuk azt, hogy te vagy a gyereked! Állj fel a székedről, állj a saját széked mögé, amin képzeletben az anyád vagy apád ül, és te mint a gyereked mesélj az életedről, a döntésedről, a történetedről! Így kezdtünk. Sokan 15-20 percig is beszéltek, illetve valaki sírt is.

Érthető, hogy többen tragédiaként élik meg, hogy nem született gyermek a családba, ezt adták ki magukból a résztvevők. – Mi szűkszavúan ismertettük a tényállást: nincs családi tragédia, sem betegség, az örökbefogadás egy döntés eredménye – meséli Judit, hogy ő és anyukám hogyan mutatkoztak be.

– Furcsa volt a bemutatkozás. A többi ottlévő nagymamának nehéz volt. Szegénykéknek biztos rosszabb: nekik problémáik voltak azzal kapcsolatban, hogy a gyerekeik miért fogadnak örökbe gyereket, emiatt nagyon elérzékenyültek – árnyalja a képet anyukám.

A résztvevők érdeklődési köre formálta az átbeszélt témaköröket

A hazai örökbefogadási folyamat, a nyílt és a zárt eljárás, ezek előnyei és kockázatai, a különböző életkorú gyerekek örökbefogadásának előnyei és hátrányai, a lehetséges viselkedési problémák, a kötődés pszichológiája és fontossága, a barátkozás és a hazaköltözés folyamata, kezdeti nehézségek, nevelőszülők: többek között ezekről volt szó az egynapos workshopon.

– Kihangsúlyozták, hogy az első időszakban nem szabad a kicsit lerohannunk a nagyszülői örömünkkel, például ne ajnározzuk és ne is sajnáljuk őt – mondja Judit, amikor arról kérdezem, mik kerültek szóba a tanfolyamon. Judit is és anyukám is megerősítették, hogy szó volt az „elmondásról”, vagyis hogy nem szabad eltitkolni a gyerek elől az örökbefogadottságát. – Amikor valaki megkérdezte, a gyermek milyen idős korától kell beszélni vele az örökbefogadásáról, elmondták, hogy a legeslegelejétől. Bemutatták, hogyan kell reagálni arra, ha a gyerek megkérdezi, honnan jött, hogyan került ide, kik a vér szerinti szülei, és mindenről őszintén kell vele beszélni – részletezi anyukám.

– Feltettem a kérdést, hogy mi van akkor, ha a gyerek a családban megszokottól teljesen eltérő viselkedésmintát mutat és nem tudjuk kezelni. A válasz kézenfekvő volt: érdemes segítséget kérni, például elvinni pszichológushoz. Ezzel igazán megnyugtattak, mert rájöttem, hogy tényleg nem bonyolultabb ennél – mondja Judit az őt leginkább foglalkoztató kérdésről. – Ekkor az egyik résztvevő elmesélte, hogy neki van már vér szerinti unokája, így neki elhihetjük, hogy néha ő is kibírhatatlan számára – teszi hozzá nevetve.

A cigányság kérdése

Tudjuk, hogy a magyar diszkriminatív társadalom miatt lényeges kérdés az örökbe fogadható gyermekek származása. Tudtommal sok örökbefogadásra jelentkezőnek komoly dilemmát okoz ez a kérdés, hiszen még akkor is, ha ő maga elfogadó, a társadalom reakciójától és azok gyerekre gyakorolt negatív hatásaitól fél.

– A bemutatkozás után mondták, hogy ha marad elég időnk, kitérünk a roma származás kérdésére is, de végül nem maradt, pedig szerintem nagyon fontos lett volna erről többet beszélni – panaszolja Judit. – Remélem, hogy tanulnak ebből és a legközelebbi workshopon nem hagyják időkorlát nélkül bemutatkozni a résztvevőket – teszi hozzá mintegy jó tanácsként a szervezők számára.

– Szerintem elég szó esett a roma származásról. Ami azért is nagyon jó volt, mert úgy vettem észre, sőt Judit mondta is nekem: tart attól, hogy cigány gyereket fogadtok örökbe – árulja el anyukám a mi esetünkre célozva. – Sokan kérdeztek arról, hogy a kicsik milyen öröklött tulajdonságokat hoznak magukkal és hogyan lehet kezelni a felmerülő viselkedési problémákat – teszi hozzá a többi résztvevőre utalva.

Nemcsak száraz elmélet, hanem gyakorlatias feladatok, szituációk is

A workshop lényege, hogy a leendő nagyszülőkben megfogalmazódott kételyek és kérdések megválaszolásra kerüljenek szakemberek által. De ez nem merült ki kérdésekben és válaszokban, hanem gondolatébresztőként és sorvezetőként a pszichológusok néhány szituációs gyakorlattal is segítették az együtt gondolkodást.

Az igaz-hamis játék előkerült a Tegyesz által szervezett 40 órás tanfolyamon is, amin mi is részt vettük (itt és itt írtam is róluk). A feladat egyszerű: két felirat, egy igaz és egy hamis kerül a padlóra. A résztvevők állításokat kapnak, amikről eldönthetik, hogy igaznak vagy hamisnak vélik-e, és az alapján állnak egyik vagy másik oldalra. Erről így számolnak be nekem az anyukák: – Ez a játék igazán jó volt. Minden állítást átbeszéltünk a véleménynyilvánítás után. Volt, amit csak tippeltem, például, hogy az örökbeadás után 6 héten belül (újszülött esetén – a szerk.) visszaléphet a szülőanya és az örökbefogadók is, vagy hogy a gyerek 14 éves kora után keresheti a vér szerinti családját (akik viszont nem kereshetik a gyereket), illetve kérheti az örökbefogadásának felbontását is – részletezi az tanultakat Judit. – Mindegyiket eltaláltam, csak az egyik kérdést félreértettem és ott álldogáltam egyedül az igaz válaszommal. De aztán még nevettünk is, hogy biztos elbambultam – emlékszik vissza mosolyogva anyukám.

A szituációs gyakorlat szintén volt a Tegyesz tanfolyamán is. Ami nem meglepő, hiszen ennek a workshopnak a szervezője, Székely Zsuzsa álmodta meg az örökbefogadásra felkészítő tanfolyamot és alkotta meg annak hivatalos tananyagát (természetesen nem egyedül, hanem néhány hozzáértő kollégájával), amit a Tegyesz is használ a mai napig. A workshopon többször hivatkoztak is a 40 órásra és látható, hogy hasonló hozzá, talán csak zanzásítva lett, de különösebben nincs kihegyezve a nagyszülőkre.

A szituációs játék során 2 ember alkot egy csapatot, ők kapnak egy helyzetleírást és egy hozzá tartozó kérdést. A csapatok először egymás közt, majd mindenkivel együtt megbeszélik, hogyan cselekednének az adott körülmények között, a szakemberek pedig a válaszokra reflektálva elmondják, melyik válasz jó és melyiket lenne érdemes a jövőben árnyaltabban alkalmazni. – Én azt a kérdést kaptam, hogy mit teszel, ha az örökbefogadott unokád sírva jön haza és elmeséli, hogy az osztálytársa azzal csúfolta, hogy neki nincs is anyukája, ő nem kell senkinek, mert hülye. Valakinek az volt, hogy mit csinálsz, ha az unokád a neki sütött sütire azt mondja, hogy a nevelőanyukája sokkal finomabbat készít és te nem tudsz olyan jót sütni – idézi fel Judit a feladatot.

– A nap végén az volt a feladat, hogy reklámozzuk magunkat, mint nagymamák, írjuk le, hogy miért lesz jó a gyereknek velünk, mit fogunk együtt csinálni, amikor eljön hozzánk. Pár dolgot kellett leírni, majd felolvasni. Mulatságos volt, mert mindenki mondott mindenfélét: majd sütünk együtt palacsintát, mesét nézünk, sokat játszunk és nekem elmondhatsz majd mindent. A végén megszavaztuk, hogy melyik tetszett a legjobban, de végül is mindenki jókat írt – emlékszik vissza anyukám. – Én azt írtam, hogy megtanítom őt tüzet gyújtani, bográcsozunk együtt, sokat játszunk, megtanítjuk gördeszkázni és biciklizni – nevet és én tudom, hogy arra céloz, engem nem sikerült megtanítania tüzet rakni és ez nem az ő hibája volt :)

Amikor arról kérdezem őket, hogy mi volt a legmegdöbbentőbb, mindketten hasonlóan nyilatkoznak. – Nem volt ilyen, mert már ti is sokat beszéltetek a témáról és a könyvet (Bogár Zsuzsa: Az örökbefogadás lélektana – a szerk.) is olvastam – mondja Judit. – Nem döbbentem meg semmin – erősíti meg anyukám is. Ezeknek a visszajelzéseknek pedig azért örülök, mert alátámasztják, hogy tényleg egész jól átadtuk az információkat a szüleinknek.

A többi résztvevő

Összesen 8 nő és 1 férfi volt jelen (+ a 2 pszichológus, aki tartotta a foglalkozást).

– Aranyosak, kedvesek voltak. A kinézetük alapján idősebbnek tűntek, mint mi. Sajnos ők rosszabb helyzetben vannak, mint mondjuk én, mert az ő gyerekeik más okból választották az örökbefogadást. Az egyik nagyi mesélte, hogy náluk már 5 éve próbálkoznak a gyerekeik, lombikkal és egyebekkel, de vagy nem esett teherbe, vagy elment a baba, ezért döntöttek 5 év után az örökbefogadás mellett – ez rengeteg idő. Volt egy nagypapa is, akinek a felesége már egy másik alkalommal részt vett a tanfolyamon. Őt a végén meg is dicsértük, nagyon bátor, hogy eljött – részletezi a résztvevők összetételét anyukám. – Mindenkinek volt hasznos kérdése. Remélem, hogy tudjuk hasznosítani a gyakorlatban a kapott válaszokat.

A nagyszerű Székely Zsuzsa

Ahogy azt már említettem, Zsuzsát egy kiváló szakemberként ismertük meg. Ebben a véleményükben az anyukáink is osztoztak miután személyesen találkoztak vele és hallhatták őt a tanfolyamon.

– Nagyon penge, rendkívül szimpatikus és a földön jár. Beszélt az örökbefogadás nehézségeiről és a jó dolgokról is. A fiatalabb nővel kapcsolatban (Dengyel Kinga – a szerk.), aki talán klinikai szakpszichológus, valaki megjegyezte, hogy eléggé szakszavakkal dobálózva beszélt, de ez nekem nem okozott problémát – fejti ki véleményét Judit, majd hozzáteszi, hogy mindketten korrektek és felkészültek voltak.

– A mentorok nagyon hasznos dolgokat mondtak, főleg az egyik. Szerintem Zsuzsa egy nagyon csodálatos ember ebben a szakmában, igazán jól, érthetően és hétköznapiasan fogalmazott, ami nekem lényeges, mert nem használt olyan szavakat, amikről fogalmam sincs, mit jelentenek – foglalja össze anyukám.

A reklám helye

– Az egész nap hasznos volt. Már tudni fogjuk, mit kell csinálnunk, ha úgy viselkedik a kisunokánk, ahogy az a felmerült kérdésekben előjött. Olyankor majd visszaidézzük, miket mondtak el. Elmondása szerint Zsuzsa is reméli, hogy így lesz – foglalja össze anyukám, majd hozzáteszi – A nagy rábeszélésedre mentem el. Úgy gondoltam, hogy mivel már felneveltem 3 gyermeket, nekem nincs szükségem ilyenekre, de végül nagyon hasznos és jó volt. Jól éreztem magam és nem bántam meg, hogy elmentem – mondja és én örülök, hogy erről a vallomásról felvétel készült :)

Judit véleménye is hasonló: „Összességében teljesen pozitív volt.”

Székely Zsuzsát és bármit, amit csinál, szívesen reklámozom, mert szerintem és mások szerint is, nagyon jó szakember, lelkiismeretes és egész életét ennek a témának szenteli. Hálás vagyok, hogy személyesen is ismerhetem.

A cikksorozat következő részére vélhetően sokat (legalább fél évet) kell várnotok, mert most nem lesz említésre méltó történés, amiről írhatnék. Várni fogunk a sorunkra és a hozzánk passzoló gyerekre, közben pedig elfoglaljuk magunkat a költözéssel. De amint lesz valami érdekes, ígérem, azonnal megírom ;)

A kiemelet kép forrása: pexels.com

19930cookie-checkÖrök Nagyi workshop – Gyermek, aki nem hasonlít a családjára 17. rész