A Kávészünet egy kismamával negyedik része gyakorlatilag a második rész közvetlen folytatása (az előző részek itt, itt és itt olvashatók). Emlékeztek, mi történt a második részben? Megszületett egy kislány. Most pedig az anyukája elmeséli, mit tapasztalt közvetlenül eme megrázó és egyben fantasztikus élmény után, illetve az elkövetkező napokban. Szabó Ágnes élménybeszámoló sorozata.

Miután visszakaptam a kislányomat, körülbelül fél órát tölthettünk hármasban. Leírhatatlan érzés volt, hogy végre együtt vagyunk, mi hárman. Mivel inzulinrezisztens vagyok, egy órával a születés után elvitték vércukormérésre. Ezután ketten maradtunk a férjemmel. Felhívtuk a mit sem sejtő nagyszülőket, és gratuláltunk nekik nagymamaságukhoz, nagypapaságához. Újabb egy óra eltelte után a szülésznő tolókocsival érkezett a szobába. Nem igazán értettem, hogy miért lehet szükség a kocsira (szerencsére tényleg nem is kellett használni).

Forrás: flickr.com

Letusoltam, és átsétáltam a gyermekágyas osztályra. Nem mondom, hogy ez volt életem legvirgoncabb sétája, de elviselhetetlen sem volt. Nem vagyok antiszociális, de mindenképpen egyágyas szobát szeretettem volna (itt lehet látogatókat fogadni, és van saját tusolója és vécéje), és szerencsére volt is szabad, így birtokba vettem. Ekkor még velem volt a férjem is, és segített kipakolni a táskákat. Farkaséhes voltam, így leadtam a rendelést. Közben a kórházi reggeli is megérkezett, így sikerült csillapítani az éhséget egy időre. Mivel a babóca vércukorszintmérése a kórház reggeli vizitjébe csúszott, nem kaptuk vissza őt egyhamar. Körülbelül 10 órakor láttuk újra, de onnantól kezdve az esti vizitig velem lehetett. 11 óra körül a férjem hazament, hogy pihenhessen egy kicsit, illetve elintézzen néhány dolgot (gyermekorvos felkeresése, receptek kiváltása…). Én pedig csak gyönyörködtem a kislányunkban, aki valóban nagyon szép volt, már ilyen picinek is. Sok kisbabát láttam már, féltem, hogy az én lányom is csúnyácska lesz az első napokban, de ez a félelmem alaptalan volt. Két gyönyörködés között azért várt a rideg valóság…

Forrás: flickr.com

Szülés után egyáltalán nem kellemes mosdóba menni. A kisdolog elvégzése 3 napon keresztül csak tusolás közben volt elviselhető. A másik dologról inkább nem írnék részletesen, de az ezzel kapcsolatos félelmem jogos volt… Leülni sem leányálom az első napokban, hetekben. Legrosszabb az első 5 nap volt ezen a téren. Fekve kényelmes volt, de az ágy magasan volt, és mire elhelyezkedtem, biztosan fel kellett kelni valamiért.

A gyermekágyas osztályon többnyire nagyon kedves hölgyekkel találkoztam, viszont sokan voltunk, és ha az ember lánya nem szólt, akkor könnyen elfelejtkeztek róla. Első nap délelőtt egy hölgy jött be a szobába, és azt mondta, hogy hamarosan visszajön megmutatni a pelenkázást és a köldökcsonk ápolását. Mivel nem jött, néhányszor tisztába tettem a nap során a babát. Az esti vizit előtt mondtam neki, hogy azért én így, megmutatás nélkül is tisztán tartottam a gyermeket. Bocsánatot kért, és bemutatta (szerencsére jól csináltam mindent) a folyamatot.

Forrás: flickr.com

Minden nap hasonló menetrend szerint zajlott. Reggel 7-kor be kellett vinni a babákat az osztályra a vizit idejére. Ekkor kaptunk reggelit. 9 és 10 óra magasságában kaptuk vissza a gyermekeket. Dél körül, amikor ebédet kaptunk, opcionálisan le lehetett adni a kicsiket (én ezzel a lehetőséggel nem éltem). Délután jöhettek a látogatók, egészen este 7 óráig (volt is több látogatónk minden nap), amikor újabb vizitre mentek a babák. Ilyenkor mérték őket, oltást kaptak, különféle vizsgálatokat végeztek rajtuk, és megfürdették őket. Este 9 óra körül kaptuk vissza őket.

Forrás: flickr.com

Mivel kedden hajnalban szültem, már az első éjszakát is együtt tölthettük. Nagyon fáradt voltam, hiszen az előző éjjel sem aludtam, de sajnos ez az éjszaka is kevés pihenéssel telt. Először is, nyitott ajtónál kellett aludni, ami miatt az osztályon lévő minden baba sírását hallottuk. Emiatt a kislányom sem aludt jól, ő is sokszor elkezdett sírni. Az sem volt kellemes, hogy lámpafénynél kellett lenni egész éjjel. Ennek az az oka, hogy így amikor éjjel benéztek hozzánk a védőnők, akkor nem a lámpa felkapcsolására ébredtünk (hanem emiatt egyáltalán nem aludtunk igazán).

Szerdán aztán elkezdődött az igazi kálvária. Nem indult el a tejem. Sokat olvastam a témában, és tudom, hogy ez teljesen természetes dolog, hiszen nem mindenki olyan szerencsés, hogy szülés után azonnal belövell a teje. Egy-egy cseppet sikerült kipréselni, de ennyi. Az első mérés után kiderült, hogy nincs 10 ml sem, így szerdán még csak vízzel, de pótolni kellett etetés során. Nem szerettem volna cumisüveget adni neki, így svéd itatópohárból adtam neki a vizet (és később a tápszert is). Nagyon ügyesen ivott belőle. Közben a szoptatást persze próbáltuk, aminek eredményeként, bimbóvédőkrém ide vagy oda, kisebesedtek a mellbimbóim. Ez nagyon fájdalmas érzés. A szülésfelkészítőn azt mondták, hogy nem kell mellszívót vinni, mert ha szükségünk van rá, akkor adni fognak. Csütörtökön – miután már tápszert is kellett adni pótlásként – el szerettem volna kérni, de azt mondták, hogy nincs rá szükség, fejjem kézzel, az is beindítja. 2 órán keresztül fejtem kézzel (ez véletlenül sem kellemes érzés), aminek eredménye 5 csepp tej volt. Ezt felöntötték a tápszerrel, és azt kapta a baba.

A kékfény kezelés a néhány napos csecseműk túlnyomó többségénél előforduló ún. élettani sárgaság kezelésére szolgál. Az újszülöttek sok vörösvértesttel jönnek világra, melyek élettartama rövidebb, lebomlásuk során nagy mennyiségű epefesték, bilirubin képződik, amelyet az újszülöttek mája képtelen feldolgozni. A bilirubin feldúsul a bőrben, sárgaságot okozva. Kékfény terápia során meztelenül inkubátorba helyezik az újszülöttet, egyszer a hasán, máskor a hátán fekve, a szemét pedig letakarják, hogy óvják a fénytől.
bethesda.hu

Csütörtökön már nem voltam vidám. Meleg volt, még mindig nem volt tejem (ami még ekkor is természetes volt, de a folyamatos mérések nem segítették elő, hogy megnyugodjak), fájt az ülés, kész procedúra volt egy pisilés is (babát leadni, elmenni tusolni, visszaöltözni, babát visszaszerezni), és már nagyon szerettem volna itthon lenni. Az esti vizit után közölték, hogy a kislányom kap egy kis kék fényt az éjjel, és reggel meglátjuk, hogy hazamehetünk-e. Emiatt éjjel ismét fejnem kellett (újabb 5 csepp), és folyamatosan azon izgultam, hogy hazamehessünk reggel, mert biztosan nem bírok ki még egy napot a kórházban. Kiemelném ismét, hogy mindenki nagyon kedves volt, egész jó volt az ellátás, de mégiscsak egy kórházban voltunk.

Forrás: flickr.com

Szerencsések vagyunk viszont, mert aznap éjjel annyi szülés beindult, hogy reggel úgy vitték el vizitre a babákat, hogy pakoljunk, mert haza fognak küldeni mindenkit, akit csak lehet, mivel már a folyosón vajúdnak a nők, annyian szülnek. Hazajöhettünk. Indulás előtt megkapta a fülbevalóját, és az első saját ruhácskájába bújva ültünk be az autóba.

Forrás: flickr.com

Fél combon, két karral támaszkodva utazni Budapest belvárosa felé varratszedésre, hát, nem ez volt az álmom. Talán egy középen lyukas párna (nyaktámaszpárna) segített volna, de erre már csak itthon jöttem rá. A babó végig aludt a hazaút alatt, így csak a támaszkodásra kellett koncentrálni, nehogy két fenékkel kerüljek az ülésre egy-egy kátyú miatt, mert az aztán felért a vajúdás során tapasztalt fájdalmakkal…

A varratszedés néhány másodpercig tartott, de szerintem ezt a folyosón várakozók pontosabban meg tudják mondani, mert kihallatszott.

Délután aztán véget értek a megpróbáltatások, mivel hazaértünk, és megkezdődött egy újfajta élet…

A kiemelet kép forrása: flickr.com

12430cookie-checkNéhány nap a gyermekágyas osztályon – Kávészünet egy kismamával 4.