Érdekesen alakult Noémi és Ádám második találkozása a pszichológussal. A nem túl kellemes élményeket nem könnyű távolról szemlélve, elfogulatlanul elmesélni. Mivel az örökbefogadási alkalmassági határozat megszerzésére a pszichológusnak komoly ráhatása van, a dokumentum kézhezvételéig nem jelent meg ez a cikk, nehogy befolyásolja Ádám és Noémi alkalmassági folyamatát. Szabó Noémi írása.

Vissza a régebbi pszichológushoz

Talán még emlékeztek: a cikksorozat 9. részét azzal fejeztem be, hogy a Tegyesz pszichológusának erős javaslatára ismét felkerestem a pszichológust, akihez régebben jártam (róla itt írtam). Mivel ekkor éppen két munkahelyen dolgoztam párhuzamosan (az egyik helyen csak részmunkaidőben), igen nehéz volt mindkettőnk számára megfelelő konzultációs időpontot egyeztetni. Nem is sikerült a második Tegyeszes pszichológiai elbeszélgetés időpontjáig.

Második elbeszélgetés

2021. március 01, hétfő. Az első elbeszélgetéshez képest egy hónappal később kaptunk új időpontot, de ez már online zajlott. Ismét reggel beszélgettünk, így a munkahelyünkön szóltunk, hogy kicsit később kezdjük aznap a munkát.

A legutóbbi találkozásunk után gondolhatjátok, hogy mennyire tartottam ettől az alkalomtól – és kiderült, hogy jogosan! A beszélgetés első részében el kellett mesélnünk az élettörténeteinket: mindent, amire csak emlékszünk a születésünktől fogva. Hol születtünk, hol éltünk, kik a szüleink, voltak-e válások, traumák a családban, kik a testvéreink, ki mit csinál most, milyen nevelést kaptunk, mit tartunk jónak és rossznak abban, mit vinnénk tovább a saját gyerekeink nevelésekor.

Ilyenkor még lehet módosítani az elképzeléseinken, és mi meg is tettük. A legelső alkalommal, amikor bementünk a Tegyeszhez és nyilatkoztunk arról, hogy mik az elképzeléseink (erről itt írtam), azt mondtuk, hogy 0 és 2 év közötti gyermeket szeretnénk. Ez konkrétan azt jelenti, hogy 2 éves és 0 napos a felső határ. Amint a gyermek 2 éves 1 napos, mi már nem lehetünk a szülei. Ez nagyon durva határnak tűnt számunkra, hiszen egy 2 év 3 hónapos gyerek is inkább 2 éves, mint mondjuk 3. Így kibővítettük a korhatárt 2 év 3 hónapra, ezzel növelve az esélyeinket, mert sokan tényleg a 2 évet adják meg, ezzel kizárva a 2 év feletti kicsiket.

Mindkettőnk apja alkoholproblémákkal küzd/küzdött. Ádám apukája azóta meg is halt, én az enyémmel nem igazán tartom a kapcsolatot. Voltak válások is a családjainkban. Azt gondolom, hogy sajnos ezek Magyarországon nem kirívó esetek – ki ne ismerne olyan rokont, aki többet iszik a kelleténél? Nos, a pszichológus eléggé komolyan vette ezeket az információkat és rögtön megkérdezte, hogy Ádámot a szülei válása után elvitték-e terápiára. A ’90-es évek elejéről beszélünk! Voltak akkoriban olyan gyerekek, akiket pszichológushoz vittek? Valószínűleg igen kevesen.

Az ilyen történetek miatt sok feldolgozatlanságot sejtett bennünk a hölgy és nem győzte hangsúlyozni, hogy ezeket kezeljük magunkban, mielőtt gyermeket vállalnánk. Hozzáteszem, hogy Ádám a világ egyik legkiegyensúlyozottabb embere, aki ismeri, tanúsíthatja. Tehát enyhén szólva is túlzásnak éreztük, hogy méregdrága terápiára küldött volna minket a szakember.

A feketeleves

Ezek után jött a feketeleves, amikor már tényleg majdnem lefordultam a székről.

A hölgy közölte velünk, hogy nem győztük meg és erősen elgondolkodott azon, hogy leállítja a folyamatunkat és nem enged tovább, hanem elküld egy fél éves „gondoljátok át és dolgozzatok rajta” szünetre, ami után már esetleg továbbengedett volna minket. Talán az eddigi részek alapján ti is látjátok, hogy felkészülten vágtunk ebbe bele, tudatosan éljük az életünket és az nem csak megtörténik velünk anélkül, hogy hatásunk lenne rá. Utánajártunk mindennek, aminek csak lehet, láttunk már közelről gyerekeket és nem vagyunk lelkileg instabilak. Ezért nemcsak számunkra, hanem a családtagjaink és a barátaink számára is érthetetlen volt, amikor ezt meghallottuk. Valószínűleg a hölgy nem indokolta meg elég jól, hogy miért is vagyunk jelenleg ennyire alkalmatlanok egy gyermek örökbefogadására és nevelésére.

Mégis szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert a fentiek ellenére továbbengedett minket, mondván, hogy ő most el fog menni szülési szabadságra, tehát nem lenne itt (munkában), amikor mi fél év múlva a szünetünk után visszatérünk és újra górcső alá kerülhetünk. A lelkünkre beszélve megígértette velünk, hogy elmegyünk terápiára és feldolgozunk mindent (továbbra sem értettük, hogy mit). Mindezt egy kikötéssel nyomatékosította: az alkalmassági határozatunkba beleírja, hogy 2021-ben még nem vagyunk fogadóképesek (ez azt jelenti, hogy idén még nem kaphatunk gyereket annak ellenére, hogy alkalmasak vagyunk rá, hiszen van határozatunk). Tehát összességében mégiscsak lestoppolta kissé a folyamatunkat.

Vannak jogaink, de…

Ezt a történetet nem mertem leírni addig, amíg végig nem értünk a teljes alkalmassági eljáráson és a kezünkbe nem kaptuk a határozatunkat.

Nem tudhatom, hogy mennyi esély van rá, hogy a Tegyesz bármely munkatársa elolvassa az írásomat és azt továbbítja a pszichológusnak, aki a kiszolgáltatott helyzetünkben teljhatalommal rendelkezik felettünk, hiszen az álmunkat, a régóta tervezett jövőnket hiúsíthatja meg, ha kizár minket és nem nyilvánít alkalmassá. Persze nyilván fellebbezhettünk volna a döntés ellen, de ki kívánja manapság magának ezt a hercehurcát? Ráadásul az időnkkel játszik a rendszer: bár fiatalok vagyunk és „ráérünk” gyereket vállalni, nem szeretnénk idős szülők lenni.

Vissza a régebbi pszichológushoz

Becsületes ember lévén, ha már megígértem a Tegyesz pszichológusának, hogy foglalkozom magammal, a lelkemmel és az esetleges feldolgozatlanságaimmal, tényleg egyeztettem egy időpontot a fent említett másik pszichológussal, akihez régebben jártam. Két alkalommal beszélgettünk, elmondtam neki, hogy a célom annyi, hogy megfeleljek a felém támasztott követelménynek, illetve kicsit kíváncsi is vagyok, hogy talál-e bármit, ami akadályozhatja az örökbefogadási tervünket. Nem talált. A második alkalom végén azt mondta, hogy szerinte nincs miről beszélnünk, úgy látja, hogy minden rendben velem.

Rákérdezett a rokonságunkból nemrég örökbe adott kisbabára is (róla itt írtam). Arra volt kíváncsi, hogy viseli a család a veszteséget és a környezetünk mit tud az esetről. Elmeséltem, hogy van néhány rokon, akik a kezdettől fogva tudtak a terhességről (akkor még nem került szóba, hogy a születendő gyermek örökbe lesz adva). Megkérdezte, hogy ezek a rokonok tudnak-e arról, hogy a kislány örökbe lett adva. Természetesen igen – nyilván észrevették volna, hogy születése után nincs sehol a kicsi. De mint megtudtam, nem ez az alapértelmezett válasz.

Sokan eltitkolják azt a döntésüket, hogy örökbe adták a gyereküket, mert szégyellik a dolgot. Ezzel együtt a kevés beavatott rokon is titkolja a többi rokon előtt, hogy mit tud. Általában ilyen esetben azt mondják, hogy a gyerek halva született.

Gondoltátok volna? Én ledöbbentem. A mi családunkban annyira egyértelmű, hogy nem hazudozunk, főleg a saját családtagjainknak, hogy fel sem merült ilyesmi.

Spoiler

Valószínűleg már kitaláltátok, hogy mivel ez a cikk megjelent július elején, ezért mi már megkaptuk a határozatot :) De ne szaladjunk ennyire előre, mert még sok mesélnivalóm van! A következő írásból megtudhatjátok, milyen volt a Tegyesz által szervezett 40 órás felkészítő tanfolyam.

A kiemelt kép forrása: pexels.com

19500cookie-checkMásodik pszichológiai elbeszélgetés – Gyermek, aki nem hasonlít a családjára 11. rész