Két új keletű és teljesen új irányt mutató bolt. Budapest.

  • Ne pazarolj Zero waste shop & cafe (honlap)

Elősegítik a háztatásokban keletkező hulladék mennyiségének csökkentését. Magyar beszállítókkal dolgoznak, papírban, illetve göngyöleges tárolókban, közelről szerzik be a termékeket. Lisztek, magvak, gabonák, fűszerek, tészták, szörpök, lekvárok, aszalványok, tejtermékek, zöldségek, olajok, kozmetikumok és tisztítószerek. Ezekben a boltokban jártunk. Szabó Noémi írása.

MIÉRT?

Decemberben hazafelé a trolin hallottam egy hölgytől, hogy a párjával áttértek a csomagolásmentes életmódra és ezt többek közt úgy valósítják meg, hogy erre specializálódott boltokban vásárolnak. Az ötlet már akkor is tetszett, de csak egy hónappal később jött velem szembe a két üzlet honlapja. 

Rögtön tudtam, hogy ki fogom próbálni.

Kíváncsi voltam a megvalósítására és az árakra is. Mi, a mérnöki és az adminisztratív munkánkért kapott fizetésből, vajon ki tudjuk ezt fizetni? És mások, akik nem keresnek ilyen jól? Hosszú távú célunk pedig az volt, hogy ha minden klappol, mi is oda járjunk vásárolni.

2016-ban az EU-ban 169,7 kg volt az egy főre eső csomagolásihulladék-termelés. A tagállamok listájában Németország állt az élen 220,6 kg-mal, Magyarország a középmezőny alján helyezkedett el 121,8 kg-mal, a sereghajtó pedig Horvátország volt mindössze 55 kg-mal.

HOL?

A Ne pazarolj a Fő utcában van, a Bem tér és a Batthyány tér között. Az M2-es metróval vagy a 4-6-os villamossal könnyen elérhető, de kis szerencsével parkolni is lehet a környéken (hétvégén ingyen).

A Ligeti Bolt a Kresz Géza utcában van, a Nyugati pályaudvar és a Lehel tér között. Az M3-as metróval vagy szintén a 4-6-os villamossal kis sétával megközelíthető, viszont a parkolás kissé nehézkes arrafelé (vigyázat! hétköznap este 20:00-ig kell fizetni).

Természetesen a legkörnyezetkímélőbb, ha biciklivel megyünk.

MIKOR?

Mi januárban voltunk az üzletekben. Ez azért fontos, mert a Ne pazaroljban szezonális zöldséget/gyümölcsöt lehet kapni, tehát nem kaptunk meg mindent, amihez hozzászoktunk a multiknál. A nyitva tartása mindkét boltnak hétköznap hétköznapi, de hétvégén szemfülesnek kell lenni, mert vasárnap nincsenek nyitva és szombaton is csak 10-14, illetve 9-13 között. Számunkra nagyon fontos tényező, hogy mindkét helyen lehet kártyával is fizetni.

Míg a csomagolási hulladék újrahasznosítási aránya az EU-ban 2007 és 2016 között 59,2%-ról 67,2%-ra nőtt, Magyarországon lényegesen lassabb ütemben, 46,4%-ról 49,7%-ra emelkedett. Ugyanebben az időszakban az EU-ban 3,9%-kal, Magyarországon 26,5%-kal nőtt az egy főre eső évi csomagolásihulladék-termelés.

Előkészületek:

Írtunk egy átlagos bevásárlólistát (egy ideje ráálltunk arra, hogy hétvégén csinálunk egy nagybevásárlást és abból gazdálkodunk egész héten), volt rajta zsemle, hús, zöldségek, cukor, olaj, tejtermékek, szappan, fogkrém. Megnéztem a honlapokat, hogy miket fogunk ezek közül megkapni.

Ehhez mérten elkezdtünk előkészülni: zacskókat, műanyag ételhordókat, befőttes üvegeket mostunk ki és szedtünk egy kupacba. Itt kiderült, hogy nem voltunk elég előrelátóak, mert mindezt profibban is megcsinálhattuk volna, ha időben elkezdjük a megfelelő tárolóeszközök gyűjtését – mert például én szorgosan kidobálom a megmaradt befőttes üvegeket (természetesen szelektív hulladékgyűjtőbe), mondván, hogy úgysem kell semmire :)

Amikor a Ligetibe mentünk, már kicsit felkészültebbek voltunk, több befőttes üveg állt a rendelkezésünkre és tudtuk, hogy ha elvisszük a kiürült szörpös flakont és az olívaolajos üveget, akkor meg tudjuk majd tölteni. Erre a bevásárlásra is hasonló listával készültünk: kolbász, zöldség, gyümölcs, szörp, tejtermékek, tészta, liszt, cukor, sütőpor és tusfürdő.

Vásárlás:

Ne pazarolj:

Beléptünk a boltba és jobbra egyből egy „használati útmutatót” találtunk a bolthoz, továbbá egy mérleget, amin a hozott tároló/csomagoló eszközeinket mérhettük le, majd egy kis ragadós cetlivel ráragaszthattuk a dobozokra.

Ezután kezdődhetett is a bevásárlás, körbejártuk a kicsi boltot, beszélgettünk a barátságos és segítőkész eladókkal és a többi vevővel. A szezonális zöldségek között találtunk hagymát és fokhagymát (így a borsó, krumpli, paradicsom és paprika nem került le a listánkról), hidegen sajtolt napraforgó olajat mértünk ki és virágmézes puffasztott tönkölyt (ez volt az impulzusvásárlás rész) lapátoltunk magunknak.

Az eladóktól kaptuk a tejfölt és a margarint (a túró épp elfogyott). A honlapon látott „újrahasznosított papírból wc papír (papírban)” annyira megtetszett, hogy bár arra nem volt szükségünk, mégis elhoztunk két tekerccsel, hogy leteszteljük a minőségét. A mindenféle bio és pálmaolajmentes címkével ellátott kézműves szappan ára a fájdalomküszöbünket súrolta, úgyhogy úgy döntöttünk, hogy egyelőre maradunk a túlcsomagolt 6 darabos Baba szappannál (rossz döntés?!). A wc papír tekercse ahhoz képest, amit mi általában 24 vagy 32 darabos csomagolásban veszünk, nagyjából 10-20 forinttal kerül itt többe. (Egyébként néhány nappal később láttam a Tescóban is újrahasznosított papírból készült wc papírt, kicsit nagyobb tekercsben árulják, de 130 forintba kerül.) Végül közel 2000 forintot fizettünk elég kevés áruért.

Ligeti Bolt:

Néhány héttel később jutottunk el a Ligetibe. A bejárat fölött ki van írva, hogy bolt és kávézó, rögtön megörültem (a honlapon nem találtam utalást arra, hogy itt is lenne kávézó) és eldöntöttem, hogy kipróbáljuk. Viszont kiderült, hogy már nem üzemeltetik, mert az üzlet forgalma miatt ki kellett bővíteni a vásárlóteret, amit a kávézótól vontak el. Az emléke felfedezhető a hátsó részen, ahol szék és pad található (így le tudtuk pakolni a kabátunkat, plusz pont nekik!).

Belépvén itt is egy mérleg fogadott, ahol lemértük a tárolóinkat (itt már sokkal rutinosabban mozogtunk), majd filccel felírtuk rájuk. Miközben körbejártuk a helyiséget, már szedtük is össze, amire szükségünk volt (meg egy-két olyat is, amire annyira nem :)). Nagy volt a forgalom (szombat délelőtt), ezért néhol várnunk kellett. Az eladók készségesen segítettek mindenkinek mindenben. Nekünk például az olívaolaj kimérésében. Találtunk lisztet és tésztát, viszont cukrot nem. Abból a virágmézes puffasztott tönkölyből, amit a Ne pazaroljban megismertem, itt is volt, úgyhogy vettünk, illetve nagyon jól kinéző és puha mézeskalácsot is (négy darabot, csak a megkóstolás miatt). Ezen kívül epres málnás gyümölcsteából is beszereztünk (nem azért, mert szükségünk volt rá, hanem mert nagyon jó illata van). A szörpök és lekvárok üvegben voltak (amit természetesen visszavihetsz a következő vásárláskor, szóval csak egyszer kell kifizetni), mi pedig vittünk hozzá üveget és flakont, ezért azokból nem hoztunk el.

Az idénygyümölcs citromot és gyömbért jelentett, viszont voltak fagyasztott zöldségek és gyümölcsök, ami kicsit kárpótolt. De amire nekünk lett volna szükségünk, az nem volt. Tejtermékekből is igencsak ki voltak fogyva, semmit nem kaptunk, amit szerettünk volna. Végül majdnem 4000 forintot fizettünk (ennek jelentős részét az olívaolaj ára teszi ki).

Konklúzió:

A vásárlások utáni első gondolatunk mindig az volt, hogy megérte elmenni, megnézni, kipróbálni. Egy kis időre egy új közösség tagjainak érezhettük magunkat (és bevallom, büszkék is voltunk magunkra, amiért megléptük ezt és vállaltuk, hogy kilépünk a komfortzónánkból). Az különösebben nem okozott kellemetlenséget, hogy vinnünk kellett magunkkal tárolókat. Inkább az volt a probléma (mivel már megszoktuk a multikat, ahol egy helyen megkapunk mindent), hogy a szokásos hétvégi nagy bevásárlást nem tudtuk egy helyen elintézni (hiszen sok minden nem kapható ezekben a boltokban).

2016-os egy főre eső csomagolásihulladék-termelés Magyarországon: 122 kg összesen (EU: 170 kg), ebből:
– 47,5 kg papír (EU: 69 kg);
– 31,5 kg műanyag (EU: 32 kg);
– 22,5 kg fa (EU: 27 kg);
– 13 kg üveg (EU: 32 kg);
– 7 kg fém (EU: 9 kg).

Elgondolkodtatók az árak is. Egyes termékek jóval többe kerülnek, mintha tömegtermelésben gyártották volna. Ezzel szemben viszont hazai termelőktől, közelről hozott (néha bio) és (talán) egészségesebb árukat kaphatunk. Nem is beszélve arról, hogy milyen fontos, hogy a csomagoló/tároló eszközeink újrahasználatára sarkall.

Végül arra jutottunk, hogy számunkra akkor éri meg csomagolásmentes boltba menni, ha nagy tételben akarunk vásárolni, például fűszereket egy évre előre, hiszen a lakhelyünkhöz egyik sincs közel. Sokkal kényelmesebb lenne, ha több ilyen bolt nyílna a városban (sőt idővel az egész országban!), mert akkor azt, amit ezekben nem kapunk meg, beszerezhetjük a közelben lévő más üzletekből, piacról.

Forrás: itt, itt és itt.

A szövegbuborékok adatainak forrása itt és itt.

A kiemelt kép forrása: unsplash.com

2310cookie-checkBevásárlás műanyag csomagolások nélkül? Lehetséges!