A tanfolyam második két napja volt a leghasznosabb Ádám és Noémi számára. A legérdekesebb téma, amit részletesen megismerhettek, a kiválasztási folyamat. Hogyan zajlik a gyakorlatban a Tegyesz által sokszor hangoztatott szólam, „A gyermeknek keresünk szülőket és nem a szülőknek gyermeket”? Hogyan illesztik a szakemberek a legmegfelelőbb szülőket egy kicsihez? Hogyan ismerkedik meg a két felnőtt a leendő gyermekükkel? Szabó Noémi írása.

A második két nap

2021. május 22-23., szombat-vasárnap. A tanfolyam felépítése továbbra is hasonló volt az első két napéhoz: hallgattuk az oktatókat, kisfilmeket néztünk meg, majd átbeszéltük a benyomásainkat és szituációs gyakorlatokat végeztünk el.

Számomra a legérdekesebb téma a négy nap alatt a kiválasztás folyamata volt. Arról a részéről, amikor a szülők és a gyermek megismerkedhet, már hallottunk ezt-azt, de nem ennyire részletesen. Ráadásul most bepillanthattunk a kulisszák mögé, mert a Tegyesz munkatársai elmesélték, hogyan zajlik az illesztés, ahogy ők nevezik. Ilyenkor választják ki az adott gyerekhez legjobban passzoló szülőpárt (és ezután következik az ismerkedés a felek között). Ez az eljárás az idősebb gyermekekről szól (a Tegyesz leginkább őket közvetíti), az újszülöttek esetén a civil szervezetek máshogy járhatnak el.

Amikor egy budapesti gyermek válik örökbe adhatóvá

(1) A gyermek gyámja a központi adatbázisban, a Tegyesz rendszerében keres: kiszűri, hogy a gyerek egészségi állapota alapján mely jelentkezők fogadnák el őt – itt még nagyjából 50 jelentkező jöhet szóba.

(2) Ezután a gyám a leszűrt 50 jelentkező (vagy jelentkező pár) Tegyeszes ügyintézőjét megkéri, hogy vizsgálja meg az ismert elfogadási kritériumok és a jelentkezők alkalmassági határozatai alapján, hogy az adott jelentkező továbbra is szóba jöhet-e a gyermek szempontjából – ekkor 10 jelentkezőre szűkül a lista. (Attól, hogy egy jelentkező bekerül az első körbe, mert például elfogadja a látássérült gyermekeket, a második körben még simán kieshet, mert mondjuk az ügyintézője tudja róla, hogy ő egy nyugis, könnyen kezelhető kislányt vár és nem egy pörgős, energikus kisfiút.)

(3) A harmadik kör az, amikor összeül egy csapat szakember és megvitatja, hogy a 10 alkalmasnak tűnő jelentkező közül kik a legalkalmasabbak és ők hol állnak a jelentkezési sorrendben. Ebben a csapatban jelen van a gyermek orvosa (aki általában pszichológus is), a nevelőszülője, a nevelőszülői tanácsadó, a gyermek gyámja, az örökbefogadási tanácsadó (vagyis a jelentkező szülők ügyintézője), a pszichológus (aki az alkalmassági vizsgálat során találkozott a jelentkező szülőkkel), illetve a Tegyesznél az elhelyezéssel foglalkozó szakemberek egyike (a fővárosban két hölgy látja el ezt a feladatot, ők dolgoznak azon, hogy minden, a rendszerbe bekerülő gyermek kapjon helyet valahol, intézményben, nevelőszülőnél vagy örökbefogadóknák). Látjuk, hogy ez a csapat megfelelő szakmai háttérrel rendelkezik és jól ismerik az örökbe adható gyermeket, illetve a jelentkezett leendő szülőket.

Ezen az ülésen a fenti résztvevők részletesen átbeszélik, hogy a kicsinek mire van szüksége, és ezen tényezők alapján meghatározzák, hogy mely szülők (párok) lennének a legalkalmasabbak. Itt előfordul, hogy egy ügyintéző az első percben azt gondolja, hogy az ő jelentkezői lennének a legalkalmasabbak, de egy idő után rájön, hogy mégsem, és ezt be is látja. Végül az alkalmasság (megfelelő illeszkedés) és a jelentkezési sorrend alapján kiválasztják azt a 3 jelentkezőt (párt), akiket fel fognak keresni és kiajánlják nekik a gyermeket.

Természetesen nem egyszerre keresik meg a 3 párt, hanem először a sorban elsőként felmerülőt. Ha ezzel a párral mégsem jön össze az illesztés (tehát nemet mondanak a gyermekre vagy időközben a szakemberek úgy látják, hogy mégsem ők a legjobbak), akkor felajánlják a kicsit a második helyen álló párnak, végül ha velük sem lesz sikeres a folyamat, akkor a harmadik helyen álló párnak.

Látjátok, hogy többször nem csak jelentkező párként, hanem simán jelentkezőként utalok a résztvevőkre. Ez azért van, mert egyedülállók is jelentkezhetnek örökbefogadónak, így őket sem szeretném kirekeszteni.

Mindez valószínűleg hasonlóan működik egy nem budapesti gyermek esetén is, amikor még a megyéjén belül keresnek neki szülő(ke)t, de a tanfolyamon az oktatók az általuk ismert és alkalmazott folyamatot tudták hitelesen bemutatni.

Kiajánlás

A folyamat következő része az, amikor a gyermeket kiajánlják a jelentkező szülőpárnak. (Ha több házaspár is visszautasítja a gyereket, akkor egyedülállóknak is kiajánlják őt. Ha több egyedülálló is visszautasítja őt, akkor pedig külföldre kerül. Ha esetleg külföldön sem találnak számára családot, akkor sajnos a magyarországi intézményi rendszerben marad – valószínűleg 18 éves koráig, mert idősebb gyereket ritkán fogadnak örökbe.)

(1) A kiajánlás a gyakorlatban úgy valósul meg, hogy felhívják a jelentkező párt és megmondják nekik, hogy van itt egy (tegyük fel,) kisfiú, akinek szeretnék megmutatni az iratanyagát.

A pár bemegy a Tegyeszes ügyintézőjéhez, aki felolvassa az iratanyagot. Az iratanyag lehet 5 oldal és lehet 35 oldal is – nagyon változó. Ha egy kicsi eddig intézményben nevelkedett, akkor kicsit rendszerezettebb iratanyagot készítettek róla, hiszen minden hónapban dokumentálniuk kellett a gyerek fejlődését. Egy helyen megtalálhatók az orvosi kartonjai, esetleg némi információ a gyerek vér szerinti szülőjéről/szüleiről. Viszont ha a kicsi eddig nevelőszülőnél élt, akkor előfordulhat, hogy a nevelőszülőnek nem volt ideje/kedve rendszeresen vezetni a nyilvántartást, eltűnt egy-két orvosi lelet stb., ellenben ha a gyereket látogatták nála a vér szerinti szülei, akkor róluk több infója lehet. Az iratanyag felolvasásakor lehet jegyzetelni, de fényképet nem lehet készíteni az anyagról. Miután mindent felolvastak a pár számára, van néhány percük (órájuk?) dönteni: érdekli-e őket a gyerek vagy sem.

(2) Ha igent mondanak, akkor megmutatják nekik a gyermek fényképét is. Az összes infóval és az emlékkel a fejükben (semmit nem vihetnek haza) van 2 napjuk dönteni: továbbra is érdekli-e őket a gyerek vagy sem. Ha nem, akkor írásbeli indoklást kell benyújtaniuk – ez fog a jövőben segíteni az ügyintézőjüknek, hogy az elképzelésükhöz jobban passzoló gyereket ajánljon ki számukra.

(3) Ha továbbra is érdeklődnek a gyermek iránt, akkor következik a rápillantás.

Rápillantás (ez és a barátkozás újszülöttek esetén nem releváns)

Fővárosi jelentkezők fővárosi gyerek esetén a saját Tegyeszes ügyintézőjükkel és pszichológusukkal, semleges helyen pillanthatnak rá először a kicsire. A semleges helyszín például azt jelentheti, hogy a nevelőszülő a gyerekkel elmegy bevásárolni és az üzletben a szülők rápillanthatnak a kicsire.

Ha a jelentkezőknek másik megyébe kell utazniuk a rápillantásra (tehát amikor az országos várakozói listán is szerepelnek és onnan ajánlanak ki nekik gyereket), akkor általában a nevelőszülő otthonában történik az esemény és a gyámügyes, illetve a helyi Tegyeszes ügyintéző van jelen. Amikor a pár felhívja a helyi ügyintézőt, hogy szervezze meg a rápillantást, lehet kérni, hogy az ne a nevelőszülőnél, hanem semleges helyen történjen. Hiszen a nevelőszülőnél a gyermek jelenlegi otthonába furakodunk be, ahol ő egészen máshogy viselkedhet, mint pl. egy bevásárlás során, illetve a helyzet is sokkal egyértelműbb, mintha csak távolról pillantanánk rá.

A rápillantás után szintén 2 napjuk van a jelentkezőknek dönteni. Ha ezek után is érdeklődnek a gyerek iránt és szimpatikus számukra, akkor elkezdődik a barátkozás. Eddig a pontig bármikor következmények nélkül kiléphetünk a folyamatból, hiszen még nem ismerkedtek meg egymással a felek (kivéve, ha a nevelőszülőnél történik a rápillantás), így senki sem sérül. A barátkozást csak akkor szabad megkezdeni, ha az ember igazán biztos a dolgában.

Barátkozás

A rápillantás után 2-3 héttel történik, addigra a szülők el tudják intézni, ha esetleg szabadságot kell kivenniük a munkahelyükön, és a pszichológus be tudja avatni a gyereket, hogy „hamarosan jön hozzád egy néni és a bácsi, akik szeretnének a szüleid lenni”.

A barátkozásnak minimum 7 alkalomból kell állnia. Ez vidéken esetenként 7 egymást követő napot, tehát 1 hetet jelent (hiszen egy fővárosi szülőpárnak oda kell utaznia – nem utazgathatnak 2-3 naponta több száz kilométereket –, szabadságot kell kivennie stb.), viszont ha mindkét fél ugyanabban a városban lakik, akkor általában hétvégente találkoznak egymással.

Ennek a folyamatnak a kulcsa a fokozatosság mind a gyerek, mind a felnőttek szempontjából.

Az 1. alkalommal csupán egy délelőttre mennek el a szülők meglátogatni a nevelőszülőt és a gyereket, jó esetben tudják úgy intézni, hogy a többi családtag ne legyen jelen. Ilyenkor leginkább a felnőttek beszélgetnek, max. 1 óra az egész.

A 2. alkalommal már fel lehet venni a kapcsolatot a gyerekkel, pl. viszünk neki ajándékba egy labdát vagy egy buborékfújót (fontos, hogy ne legyen személyes ajándék és a többi ott lakó gyerek is tudjon vele játszani). Ilyenkor a keresztnevünkön mutatnak be minket és nagy eséllyel a nevelőszülőt fogja anyának szólítani.

A 3. alkalommal már távolodunk a nevelőszülőtől, pl. kivisszük a gyereket az udvarra vagy sétálunk vele egy utcányit.

A 3-4. alkalom után egyre távolabb megyünk, pl. játszótérre. Egyre több időt töltünk ott, megnézzük a felkelést és a lefekvést is. Ez nemcsak azért kell, hogy lássuk a gyereket minél több élethelyzetben, hanem meg is kell jegyeznünk a szokásait, amit aztán alkalmaznunk kell, amikor már hazavittük a kicsit.

Előfordul, hogy egy éjszakára hazaviszik a szülők a gyereket, hogy megismerkedhessen a leendő lakókörnyezetével.

A barátkozást 3-4 hétnél tovább nem lehet húzni, mert az összezavarja a gyereket. Felkészítették őt a folyamat elején, hogy lesznek szülei, akik hazaviszik őt, de ha ez sokáig nem történik meg, akkor nem fogja érteni, hogy miért.

A folyamat során nemcsak megismerjük a gyereket, hanem rengeteg infót kell összegyűjtenünk a nevelőszülőtől is: fotókat kérni a gyerekről és a vér szerinti szüleiről (ha vannak róluk fotók), megkérdezni a kedvenc ételét, meséjét, játékát stb.

Ha minden jól ment, akkor a gyerek „hazaköltözik” az örökbefogadó szüleihez.

19640cookie-checkA kiválasztási folyamat – Gyermek, aki nem hasonlít a családjára 13. rész