Noémi és Ádám első találkozása a Tegyesszel és az ügyintézőjükkel megtörtént. Beadták a nyilatkozatukat az örökbefogadási szándékukról. A következő lépések: orvosi alkalmassági, környezettanulmány és egy vagy több pszichológiai elbeszélgetés. Ezek párhuzamosan és/vagy egymás után folynak. Ezekről mesélnek nekünk, Szabó Noémi írása.

Orvosi „alkalmassági”

Legelőször erről ejtenék néhány szót. Többet nem is tudnék, mert két mondatban elmesélhető. Talán emlékeztek, hogy 2020. december 7-én jelentkeztünk a Tegyeszben, ekkor meg kellett adnunk a háziorvosunk nevét és postai elérhetőségét. Előre szóltam a doktornőnek, hogy kapni fog egy „felkérést”, miszerint meg kell adnia, hogy alkalmasak vagyunk-e örökbefogadóknak – tehát nem állunk pszichiátriai kezelés alatt, illetve nem szenvedünk halálos betegségben (nagyjából ez a lényege).

A Tegyesz igen gyors volt, mert karácsony után felhívott a házi orvosunk, hogy megkapta a levelet, amit most kitölt, aláír és lepecsétel. Rákérdezett, hogy nem szenvedünk-e a fenti betegségekben. Szerintem ezt a kartonunkban is láthatja, de valamiért tőlem akarta hallani, ezért egy 2 perces telefonbeszélgetés során megbeszéltünk mindent, majd biztosított róla, hogy azonnal visszaküldi a nyomtatványt a Tegyesznek, hogy ne veszítsünk időt :)

Környezettanulmány

2021.január 08, péntek. 8:30-ra vártuk az ügyintézőnket a lakásunkba, pontosabban az albérletünkbe. Előre szóltunk a munkahelyünkön, hogy kb. 10 óra körül tudunk elkezdeni dolgozni. Az előző napokban készültünk kicsit: minimálisan kitakarítottunk (nem csillivillire, mert azt hallottuk, hogy nem szeretik, ha tisztaságmániásnak mutatkozunk, tekintve, hogy éppen gyerekvállalásra készülünk és kisgyerek mellett tuti, hogy többé nehezen lesz szupertiszta a lakásunk) és sütöttem egy kis csokis kekszet.

Péntek reggel tűkön ülve vártunk, de a hölgy késett 10-20 percet, alig talált hozzánk. Amikor megérkezett, leültem vele szemben az asztalhoz, Ádám pedig kávéval kínálta. Elkezdődött a beszélgetés.

Alaposan kikérdezett minket és mindent jegyzetelt a füzetébe. Az anyagi helyzetünkkel kezdtünk: hol dolgozunk, mennyit keresünk, mennyibe kerül az albérlet, van-e ingatlanunk, autónk, van-e megtakarításunk. Számomra az egész beszélgetés alatt külön örömöt jelentett, hogy végre valakivel nyíltan lehet anyagiakról diskurálni, nem kell szégyenérzetet érezni amiatt, ha jól keresünk és van megtakarított pénzünk (az anyagiakat kerülő hozzáállás szerintem a magyarok sajátja).

Meséltünk a tanulmányainkról is. Szerencsére volt mit elmondani, mert én most jelentkeztem egy mesterszakra, Ádám pedig már elvégzett egyet és utána saját vállalkozást is nyitott – az állandó munkahelye mellett. Szóval azt hiszem, ezzel jól szerepeltünk és átjött, hogy több lábon állunk :)

Szóba kerültek a családtagjaink és a barátaink, részletesen elmondtuk, hogy kikből áll a két csoport és ki hogyan vélekedik az örökbefogadási tervünkről.

Végül körbejárta a lakást, lerajzolta az alaprajzát. Megmutattuk, hol fog lakni a gyermek (ilyenkor még nem kell teljesen felszerelt gyerekszobával rendelkezni) és mi hol fogunk aludni azután. Megemlítettük a környék jó infrastruktúráját: óvodák, iskolák a közelben – mint egy lakáshirdetés! :)

Összességében kellemes volt, semmi feszültség vagy aggodalom. 10 óra körül már dolgoztunk.

Első pszichológiai elbeszélgetés

2021.február 02, kedd. Ismét kivettük a szabadnapot és elzarándokoltunk a Fővárosi Tegyeszhez. Egy új ügyintézőt, pontosabban pszichológust ismertünk meg, egy nagyjából velünk egyidős hölgyet.

A beszélgetés azzal kezdődött, hogy a Tegyesz új, nem tökéletesen működő elektronikus rendszere miatt a pszichológus semmilyen előzetes információt nem kapott meg rólunk, ezért a legelejéről kezdtünk mindent: elmondtuk gyorsan, kik vagyunk, mit szeretnénk, hol tartunk a folyamatban.

Szerintem a találkozás nagyjából első fele arról szólt, hogy bizonygattam: feldolgoztam az évekkel ezelőtti abortuszom (sírás nélkül tudok róla beszélni és éppen egy cikksorozatot írok róla) és más pszichés oka sincs annak, hogy örökbe szeretnék fogadni egy vagy több gyermeket. Illetve úgy éreztük, hogy a hölgy azt hiszi, teljesen felkészületlenül érkeztünk hozzá és folyton olyan dolgokra hívta fel a figyelmünket, amit már amúgy is tudtunk.

Rengeteg negatív példán keresztül próbálta bemutatni (vagy igyekezett elijeszteni minket) az örökbefogadás árnyoldalait – amikkel mi már nyilvánvalóan tisztában voltunk és amennyire lehet, felkészültünk rájuk.

Többször is megkérdezte, szerintem mi az oka a döntésemnek. Elmondtam, hogy nem tudom, talán az abortusz, de ez is csak egy tipp, hiszen nem én vagyok a szakember, aki ezt meg tudná állapítani. Nem tetszett neki, hogy már nem járok terápiára (vagy ahogy ő mondta: terápiába). Nyomatékosította, hogy folytatnom kéne, annak ellenére, hogy elmeséltem, hogyan zajlottak a beszélgetések a pszichológusommal és mennyire tematikátlan és látszólag céltalan volt az a néhány alkalom. Javasolta, hogy esetleg keresek más szakembert.

Ezen felül az sem tetszett neki, hogy Ádám ilyen „könnyen” elfogadta, hogy talán sosem lesz vér szerinti gyereke (bár nem zártuk ki, hogy egyszer szülni fogok, de ezt még megemlíteni sem mertük a pszichológusnak).

Az eddigi összes felkészítőn és könyvben azt találtuk, hogy az évekig tartó próbálkozásokat és lombikozásokat fel kell dolgozni, mielőtt az ember jelentkezik örökbefogadónak. A Tegyesz pedig nem szereti, ha valaki még a jelentkezés során is részt vesz lombikprogramban. Mivel nálunk ez nem áll fenn, azt gondoltuk, hogy fiatalon, egészségesen, feldolgozatlan veszteségek nélkül, tehát tiszta lappal indulunk a „versenyben” és gyorsan átesünk a jelentkezés egyes fázisain, majd boldogan távozunk egy gyerekkel. Ennek ellenére most a pszichológus már-már úgy beszélt velünk, mintha az is baj lenne, ha nincs baj, tragédia, feldolgozatlan vetélések. Ezt nem tudtuk hova tenni.

Összességében megérte, hogy a beszélgetés előtt felkészültem: írtam egy listát az érveimről, nehogy kihagyjak valamit. Így egészen összeszedetten tudtam válaszolni a kérdésekre. Mindaddig, amíg nem veszítettem el a lelkesedésem, hiszen már annyi rosszul elsült örökbefogadási történettel ijesztgetett a hölgy. De nem sikerült megrémítenie, nem állunk el a szándékunktól :)

Lesz még legalább egy alkalmunk vele, március elsejére kaptunk időpontot. Addig is, mivel kötötte az ebet a karóhoz, felkerestem újra a pszichológusom és éppen igyekszünk olyan időpontot találni, ami mindkettőnknek jó heti egy beszélgetésre. Nem tudom, hogy hasznos lesz-e, de adok egy esélyt.

A kiemelt kép forrása: pexels.com

18780cookie-checkKörnyezettanulmány és pszichológiai elbeszélgetés – Gyermek, aki nem hasonlít a családjára 9. rész