A Kávészünet folytatásában (az 1. rész itt olvasható) Ági elérkezik a vajúdás és a szülés időpontjához. Reggel még minden egy átlagos hétköznapra utalt, de a végén egy új családtag érkezése lett belőle :) A kismamánk lépésről lépésre, óráról órára elmeséli nekünk, mit élt át. Szabó Ágnes felidézi első gyermeke születésének napját.

Várandósságom 269. napja egy meleg nyári napra esett. Szuperül indult. Reggel elmentem, hogy elintézzem a nagybevásárlást. Mivel már csak 12 nap volt hátra a szülés becsült időpontjáig, igyekeztem mindent elintézni. Posta, bank, két élelmiszerbolt. Körülbelül 13 óra volt, mire hazaértem. Itthon kipakoltam, aludtam egy órácskát, és olvasgatással töltöttem a kora délutánt. 16 óra után kicsivel megérkezett a férjem, és jól belakmároztunk. Dámszarvas pörköltet ettünk nokedlivel. Hogy ez miért érdekes, az később kiderül. Evés után, körülbelül délután fél 5 körül a kedvesem megsimogatta a pocakomat, és azt mondta: „Kislányom, most már gyere ki, mert apának nincs kedve holnap dolgozni menni.” Ezután nyugis percek következtek. Mindketten pihengettünk, olvasgattunk.

Forrás: pxhere.com

Nem sokkal negyed 6 után a kanapén ülve érdekes érzést tapasztaltam. Nem igazán tudom mihez hasonlítani. Éreztem, hogy valami megindul belőlem, amit nem tudok visszatartani. Nem arról van szó, hogy bevizeltem, de talán az érzés ehhez hasonlít a legjobban. Gyorsan felpattantam a kanapéról, és irány a mosdó. A valami meg csak folyt megállíthatatlanul. Na nem ömlött úgy, mint a filmekben, szó sincs erről. Inkább csak folydogált békésen. Igen, a magzatvíz volt az. Felhívtuk a szülésznőt, aki azt mondta, hogy induljunk be a kórházba. Szép kényelmesen összepakoltunk, majd elindultunk. Előtte még készítettünk egy utolsó várandós képet is rólam.

19 óra körül értünk a kórházba. Fájások még sehol, én meg nem értettem, hogy hogy lesz ebből így szülés. Néhány vizsgálat után megállapították, hogy valóban folyik a magzatvíz, ezzel beindult a szülés. Mivel éppen Semmelweis-nap volt, a kórházban nem voltak sokan, így a szülészeti osztályon minden helyiség szabad volt. Ki is választottam egy szélső, ablakos szobát. 22 óráig nem igazán történt semmi. Átöltöztem, lepihentem, és vártam, hogy valami legyen. 22 óra után nem sokkal aztán elkezdődtek a fájások (persze, hiszen hazament a férjem, hogy aludjon egyet, reggelig úgysem történik már semmi, és persze ha hazamegy, akkor úgyis elindul a szülés). Én körülbelül 16 éves koromban tapasztaltam utoljára menstruációs fájdalmat (szerencsére utána minden különösebb probléma nélkül éltem meg a pirosbetűs napokat), de nagyjából ahhoz tudnám hasonlítani az érzést. 8-10 percenként éreztem ezt az alhasi görcsöt, ami úgy 20-30 másodpercig tartott eleinte. Itt még bizakodtam, hogy én leszek a csodanő, aki különösebb fájdalom nélkül megszüli első gyermekét.

Ekkor elkezdtük a „bulit” egy jó kis langyos beöntéssel. Na, ettől nagyon tartottam előzetesen, de azon kívül, hogy elég kiszolgáltatott érzés, nem kellemetlen különösebben. Maximum ami utána jött, tekintve, hogy estebédre betoltam egy nagy adag pörköltet nokedlivel… Szerencsére a szobához saját mosdó tartozott, így nem kellett a folyosóra rohangálnom. Akinek nem volt még ilyen élménye, annak annyit mondanék, hogy szépen kitisztítja az embert, körülbelül egy óra alatt…

Egy-két óra elteltével aztán kezdtek sűrűsödni és hosszabbodni a görcsök is. Nem mondom, hogy kibírhatatlan volt, de egy moziba már nem szívesen ültem volna be. Az olvasást (merthogy az első pár órában olvastam, ha már aludni nem tudtam) ekkor már inkább abbahagytam, mert kezdett nehezemre esni koncentrálni a betűkre.

Éjfél után nem sokkal bejött a szülésznő, és felajánlotta az epidurális érzéstelenítést. Megköszöntem a felajánlást, de ekkor még nem éltem a lehetőséggel. Megkértem, hogy inkább próbáljuk ki a gázt, amitől nem múlik el a fájdalom, de legalább nem arra koncentrál az ember lánya. Akitől hallottam ezt a lehetőséget, ő úgy írta le, hogy a gáz hatására bódult, részeges állapotba került. Sajnos nekem egyáltalán nem használt. Vagy a készülék volt régen használva, vagy én vagyok immunis erre a módszerre, mindenesetre nem jött be…

Ekkor viszont már 3-5 percenként jöttek a fájások, és olyan erősek kezdtek lenni, hogy állásból térdelésbe kényszerítettek, összehúzva az egész hasi részt rajtam. A szülésznő ismét felajánlotta az epidurált, és ekkor már köszönettel elfogadtam. Ez is egy olyan dolog volt, amitől előzetesen rettegtem. Nem igazán tudtam elképzelni, hogy valaki a gerincemnél matasson egy tűvel, meg még ki tudja, milyen cuccokkal. Fel kellett ülni az ágyon, előre hajolni, domborítani, és lehetőség szerint nem megmozdulni, hiszen mégiscsak tűvel dolgozott az orvos. Ez a 3-5 perces összehúzós fájások mellett már nem volt vidám dolog. A szúrás és a csövecske bevezetése két fájásig tartott. Maga a procedúra nem járt fájdalommal, inkább azért lett maradandó érzés, mert a fájások mozdulatlan állapotban sokkal intenzívebbnek tűntek. Az érzéstelenítő a beadás után 10 perccel hatni kezdett, így már csak három fájást kellett átvészelni. Ekkor már a férjem is úton volt vissza, nehogy lemaradjon a gyermek érkezéséről. Elég jó dolog ez az érzéstelenítő, még egy órácskát aludni is tudtam a beadás után. 3 óra körül megérkezett a férjem, bejött egy kicsit, és az érzéstelenítő hatásának csökkenéséig velünk is maradt. Egyikünk sem akarta, hogy bent legyen a szülés alatt, véleményem szerint így volt tökéletes.

Forrás: flickr.com

5 óra előtt ismét erősen éreztem a fájdalmakat, ekkor már a nőgyógyászom is velünk volt, és jelezte, hogy kezdődik a kitolási szakasz. Félig ülő helyzetbe emeltek az ággyal, a lábaimat pedig kényelmes lábtartóba tették. Elmondta, hogy nagy levegőt kell venni a fájás beindulásakor, majd jó erősen nyomni kell odalent. Egy fájás alatt három ilyen nyomásra volt lehetőség. Ez elképzelhető, hogy fájdalmas volt, de mivel arra koncentráltam, hogy minél erősebben nyomjak, és jól vegyem a levegőt, nem éreztem fájdalmat (vagy nem emlékszem rá). Az utolsó néhány nyomásnál a nőgyógyászom is segített. Én nyomtam belülről a mély levegővételek után, ő pedig kívülről nyomta a hasamat.

Az utolsó egy-két fájásnál már nagyon feszített odalent, itt már éreztem, hogy mindjárt vége. Maga a megszületés egy hatalmas megkönnyebbülés volt. A baba pedig egy lila angolnára hasonlítva kicsusszant… Persze, amikor a mellkasomra rakták, akkor már nem volt lila angolna, akkor ő lett a világ legszebb kisbabája. De tényleg. Őszinte ember vagyok, így a csúnya babákra nem szoktam azt mondani, hogy „Jaj, de szép!”. Éppen ezért féltem is, hogy csúnyácskának találom majd a kislányomat. Nem volt az. Kimondottan szép volt, már a születése után is. Persze a fürdetés után nyerte el igazán a tetszésemet.

Forrás: flickr.com

Amikor a mellkasomon volt, akkor kezdett el sírni, és én is. Nagyon megható pillanatok voltak. A köldökzsinórt a lüktetés alábbhagyása után vágta el a szülésznő. Közben kaptam még egy kevés érzéstelenítőt, hogy az orvos össze tudja varrni a gátsebet. Igen, kellett egy kis gátmetszést is ejtenie. Viszont egyáltalán nem emlékszem, hogy erre mikor került sor, és így nem is éreztem, hogy fájt volna. A gátseb rendbetétele után elvitték a lányomat mosdatni, és kis idő után a férjem hozta vissza tisztán, illatosan, felöltöztetve…

Forrás: pexels.com

A kiemelt kép forrása: pxhere.com

11930cookie-checkEgy kislány érkezése – Kávészünet egy kismamával 2.